A 60 km/h-s sebességkorlátozás feloldása miatt a vonatok zavartalanul közlekedhetnek - közölte Kavalecz Imre, a MÁV szóvivője.
Az éjjel Bösztör és Szabadszállás között tehervonatra szakadt a felső-vezeték, aminek következtében a mozdony áramszedője is leszakadt és a vonatszerelvény egyik vagonja kigyulladt. A tűzoltók oltották el a tüzet, a vasúti szakemberek dolgoznak a megrongálódott vezetékrendszer helyreállításán. Az utasokat várhatóan délelőtt 10 óráig vonatpótló autóbuszok szállítják Kunszentmiklós-Tass és Szabadszállás között. A Belgrád nemzetközi vonat kerülő útirányon át Budapest Ferencváros - Cegléd - Kiskunfélegyháza érintésével közlekedett.
A Dombóvár és Sásd közötti szakaszon hajnali fél négykor egy fa dőlt az elektromos vezetékre, emiatt a vonatokat dízelmozdonyok továbbítják, kisebb késésekre számítani lehet. A helyreállításon itt is dolgoznak.
Továbbra is készenlétben állnak azok a munkatársak, akik a helyreállításban dolgoznak, továbbá a dízelmozdonyok is rendelkezésre állnak arra az esetre, ha üzemzavar esetén a villanymozdonyok nem tudnák továbbítani a vonatokat. A felsővezeték-rendszert felügyelő munkatársak folyamatos szolgálatban figyelik az elektromos rendszereket, akár egy kisebb üzemzavar esetén is megteszik a megfelelő intézkedéseket - közölte a szóvivő.