2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Az Auchan Magyarország a tavalyi 7,5 százalékos forgalomnövekedés után az idén 2,5 százalékos bővüléssel számol - mondta el Jean Paul Filliat, az Auchan Magyarország vezérigazgatója kedden a budapesti sajtótájékoztatón.

Az Auchan tavaly az átlagnál jobban teljesített, hiszen a hivatalos adatok szerint a kiskereskedelmi forgalom hat százalékkal nőtt, az összehasonlítható áruházak bevétele pedig 2,2 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál - közölte a vezérigazgató.

Két új áruház nyílik idén

Az idén két új Auchan-áruház, a XVIII. kerületi és a maglódi egységek építését készítik elő mintegy 110 hektár területen. A nagyvárosokban - Győr, Miskolc, Pécs, Szeged, Debrecen - pedig vagy aláírásra kész, vagy még tárgyalások folynak az ingatlanvásárlási szerződésekről.

A vezérigazgató megemlítette, hogy az Auchan kereskedelmi parkokba új szereplők települnek. Többek között az egész magyar piacon újnak számító osztrák Bauhaus barkácsáruház lánc nyitja meg az első egységét az év végén.

Auchan benzinkutakat terveznek

A meglévő áruházak mellett, illetve közelében tervezi az Auchan benzinkutak nyitását. A budaörsi áruház közelében például még az idén nyitnak töltőállomást.

Az Auchan meglévő tíz áruháza átlagban 65 ezer terméket értékesít, amiből 14 ezer az élelmiszer, de ez teszi ki a forgalom 65-68 százalékát.

Az Auchan kilenc éve van jelen Magyarországon. A születésnap alkalmából a korábbiakhoz képest jelentősebb akciókat és kedvezményeket kínálnak a vásárolóknak. Ennek részeként külön termékportfoliót állítottak össze, és minden ilyen eladott termék árából két forintot a háromszáz gyermeket nevelő SOS Gyermekfalu Magyarország Egyesületnek ajánlanak fel.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!