2p

Kivonulhat a bukaresti Esplanada beruházásból a TriGranit ingatlanfejlesztő vállalat, miután még mindig nem lépett életbe a román kormány rendelete, amely zöld utat adna az építkezésnek.

A Ziarul Financiar című pénzügyi-gazdasági napilap keddi száma emlékeztet arra, hogy a fejlesztési, középítkeztetési és lakásügyi minisztérium illetékesei bejelentették: elfogadta a kormány azt a rendeletet, amely jóváhagyta a köz- és magánfinanszírozás társításával (PPP-konstrukcióban) megvalósítandó beruházásra a koncessziós szerződést. Ennek ellenére a román hivatalos közlönyben a mai napig sem tették közzé a rendeletet, írta a lap.

A minisztérium egyik illetékese az újságnak úgy nyilatkozott, hogy a szerződés végső jóváhagyása érdekében ismét több minisztériumnak véleményeznie kell az iratcsomót.

A román lap piaci forrásokra hivatkozva úgy tudja, hogy a halogatás miatt a TriGranit vezetősége elemzi a  kivonulás lehetőségét a vállalkozásból. Dan Ghibernea, a vállalat romániai vezetője nem kívánta kommentálni ezt az értesülést.

A lap emlékeztet arra, hogy Ghibernea egy korábbi interjúban közölte: a TriGranit eddig kétmillió eurót fektetett be ebbe a vállalkozásba, az ügyvédek és a tervezet megvalósításán dolgozó alkalmazottak bérezése formájában.

Az Esplanada-beruházás a tervek szerint a román főváros Unirii körútja mentén fekvő, 10,7 hektáros területen, egymilliárd eurós közvetlen magánbefektetéssel valósul meg. Összesen nyolcszázezer négyzetméter területen a terv kulturális központot, irodaházakat, bevásárlóközpontot, szállodákat és lakóépületeket foglal magában zöldövezettel együtt.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!