TÁMOGASSA A FÜGGETLEN, MINŐSÉGI ÚJSÁGÍRÁST, TÁMOGASSON MINKET!
Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


		
	

Bizonytalan azoknak az internetes tartalomszolgáltatóknak a helyzete, amelyek mögött nem áll komoly befektető, vagy tőkeerős, "hagyományos" vállalkozás. A Dotkom Internet Consulting szakértői úgy látják, hogy az Egyesült Államokhoz és számos európai országhoz hasonlóan Magyarországon is komoly nehézségekkel kell megküzdeniük a kizárólag on-line hirdetési bevételekre alapozott vállalkozásoknak.

Varga Zsigmond, a Dotkom Internet Consulting vezető tanácsadója úgy látja, hogy a jelenlegi problémák alapja a tartalomszolgáltatás üzleti modelljében rejlik. Kizárólag internetes hirdetésből nem, vagy csak kevesen képesek finanszírozni a működtetés és a marketing egyre növekvő költségeit. Nem sokkal jobb azoknak a helyzete sem, akik befektetők bevonásával próbálnak előre menekülni. A tavaly év eleji tőzsdei korrekciók óta ugyanis a kockázati tőkések nagyon óvatosak az internetes vállalkozásokkal, különösen pedig a tartalomszolgáltatókkal kapcsolatban.

A legerősebb vállalkozások vezetői úgy látják, hogy a tartalomszolgáltatás regionális terjeszkedésében is stratégiaváltásra van szükség. Az azonos márkanév alatt, több országban, helyi tartalommal működő oldalak adták annak a modellnek az alapját, amelynek megvalósításán több vezető hazai portál is dolgozott - ehelyett azonban ma már egyre inkább a meglévő külföldi portálokkal történő szövetségekre helyezik a hangsúlyt.

A Dotkom szakértői előremutató kezdeményezésnek látják a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesületének megalakulását. Az önszabályozás azonban már kevéssé érint azt a néhány vállalkozást, melyek akár már a közeli hetekben bejelenthetik bezárásukat.

Segítsen nekünk véleményével, és mi féléves előfizetéssel ajándékozzuk meg!

Rendszeresen olvassa cikkeinket, és lenne kedve részt venni a stratégiánk alakításában? Vegyen részt fókuszcsoportos kutatásunkban, és mi féléves előfizetéssel háláljuk meg segítségét, amely a Privátbankár.hu és az Mfor.hu hamarosan induló prémium szolgáltatására érvényes!

Kérjük, töltse ki az alábbi linken található kérdőívet, amely alapján a kutatást végző szakemberek összeállítják a fókuszcsoportokat. A kutatásba beválogatott jelentkezőket legkésőbb december 7-én értesítjük!

Jelentkezés

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: az Erste Bank személyi kölcsöne 32 418 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. A Cetelemnél 32 738 forint, a K&H-nál pedig 33 912 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.