Az újságírók foglalkoztatási viszonyairól szóló nem reprezentatív kutatást végző Tóth Borbála szerint mind az alkalmazásban dolgozó, mind pedig a szabadúszó újságírók többet dolgoznak a Munka Törvénykönyve által meghatározott heti negyven óránál. A főállású médiamunkások több mint fele szerint a többletmunkára a munkaadója kényszerítette.
A határozatlan idejű szerződéssel dolgozó szabadúszók többsége elégedett volt fizetésével, ám mégis a foglalkoztatásukból eredő létbizonytalanságra panaszkodtak a leggyakrabban. A fix bérezésű, főállásban alkalmazottak mindössze 38 százaléka nyilatkozott úgy, hogy megfelel számára a munkabére.
Az újságírók többsége elmondta: munkahelyükön gyakran cenzúrázzak anyagaikat, "ellentmondani pedig nem tanácsos". Hozzátették: az öncenzúra is gyakori, vagy azért, mert tudják, mit kell produkálni, vagy azért, mert meg akarják spórolni az időt és az energiát az írások átdolgozásán.
Tóth Borbála közölte, az alkalmazásban álló válaszadók legtöbbször a képzetlen munkatársakat, a szakmai féltékenységet, a karrierlehetőségnek és az etikai normáknak a hiányát említették problémaként.
A legtöbb újságíró szerint a szakszervezetek és az újságíró szövetségek nem védenék meg őket a munkaadótól szankciók esetén.