3p

Pénteken hivatalosan is bejelentették, amit a konkurens WizzAir vezére már július elején megjósolt: a SkyEurope veszteségeinek csökkentése érdekében távozik Magyarországról. A jövőben valószínűleg a WizzAir és az ősztől nagy erőkkel megjelenő Ryanair osztja majd fel egymás között a magyar fapados piacot. Mfor.hu háttér.

Mi várható a magyar fapados piacon?

A két fapados egyébként évek óta kiemelkedett a ferihegyi diszkont mezőnyből. Míg például a WizzAir 21, a SkyEurope húsz városba repült idén nyáron Budapestről, addig az utánuk következő Easyjet mindössze négy célpontot kínált a magyar fővárosból.

A SkyEurope távozásával keletkező űr új lehetőségeket nyit meg a WizzAir, illetve az ősztől Ferihegyen megjelenő Ryanair előtt. Előbbi cég Váradi József korábbi nyilatkozata szerint proaktívan kíván majd fellépni a piacon.

Belehúz a Wizz

Ezt jelzi, hogy a a Wizz a téli menetrendben újrandítja a korábban egyszer már megszüntetett Budapest-Milánó útvonalat (amelyen eddig a SkyEurope repült), a londoni, a római, a párizsi és az eindhoveni vonalon pedig növeli a járatszámot. Mindez - a legutóbbi hírek szerint - összességében húsz százalékos bővülést jelent a téli menetrendben.

A WizzAir legfőbb vetélytársává valószínűleg a Ryanair növi majd ki magát. Európa legnagyobb fapados légitársasága a jelenlegi állás szerint hat városba repül majd Budapestről október végétől - ez a szám azonban még idén tovább növekedhet, ahogy arra Tomasz Kulakowski, a légitársaság közép-európai értékesítési vezetője nemrég utalt is.

Beelőzne a Ryanair

Az eddig bejelentett hat budapesti járaton a Ryanair összesen 320 ezer utast vár az első évben, azaz mintegy fele annyit, mint amennyi utast (630 ezret) a WizzAir 2006-ban Ferihegyről szállított.

Az ambíciózus tervekről sok mindent elárul, hogy Kulakowski szerint 2008-ban utasszámot tekintve már nagyon közel fognak kerülni a WizzAirhez, 2009-re pedig meg is fogják előzni vetélytársukat. 

A mostani történések egyébként igazolni látszanak egyik informátorunk korábbi jóslatát, miszerint a Ryanair akkor indítja majd meg magyarországi offenzíváját, miután a legnagyobb vetélytársak már "lerendezték" külön játszmájukat. Így egy némileg letisztult piacra fog belépni verhetetlennek tűnő áraival, s valószínűleg Ferihegyen is hasonlóan nagy meccset vív majd a WizzAirrel, mint tette azt az elmúlt években Lengyelországban. 

Wéber Balázs
 

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!