2p

Ha további harminc százalékkal csökkentik a lakossági áramárakat, az Elmű-ÉMÁSZ lehúzhatja a rolót – mondta a Népszabadságnak Marie-Theres Thiell, az áramcsoport igazgatósági elnöke.

A villamosenergia-számla egyharmadát adók – elsősorban az áfa – teszi ki, több mint egyharmad megy az állami nagykereskedőnek, az MVM-nek, és kevesebb mint egyharmad áll rendelkezésre arra, hogy működtessük a hálózatot, az ügyfélszolgálatot, anyagokat vásároljunk, béreket fizessünk. Ha ezt a maradék harminc százalékot is elveszik, az Elmű-ÉMÁSZ befejezheti tevékenységét, mert nem tudjuk kifizetni a számláinkat. Lehúzhatjuk a rolót, átadhatjuk a kulcsokat azoknak, akik képesnek érzik magukat a feladatra - mondta a Népszabadságnak adott interjújában Marie-Theres Thiell, a cég elnöke.

A már eddig végrehajtott 10 százalékos csökkentés hatásával kapcsolatban elmondta: az idei eredménye a cégnek negatív lesz a csökkentés és a közműadó miatt. Mivel már eddig minden jelentős hatékonyságjavító lépést végrehajtottak, további "fájdalommentes" lépés nem lehetséges a szakember szerint. "A hiányzó bevételek miatt viszont most beruházásainkat körülbelül a felére kell csökkentenünk. További korszerűsítésekre nincs mód: forrásainkat az állagmegóvásra összpontosítjuk. Így kevesebb megbízást tudunk adni több ezer magyar alvállalkozónknak. Attól tartok, emiatt a kis- és középvállalkozásoknál számos munkahelyet kell majd leépíteni. Pedig mi is a munkahelyteremtésben látjuk a gazdaság felemelkedésének zálogát" - hangsúlyozta Marie-Theres Thiell.

A társaság vezetője azt mondta, hogy vár továbbra is korrekt, kiegyensúlyozott kormányzati kapcsolatokra törekednek, a részvényesekkel szembeni kötelezettségükből fakadóan megvizsgálják a legújabb árintézkedésekkel kapcsolatos jogorvoslati lehetőségeket. A helyzet további romlását nemcsak Magyarországon, de Brüsszelben és választott bíróság előtt is szeretnénk elkerülni - tette hozzá. Úgy véli ugyanakkor, hogy hosszabb távon a jelenlegi árszint sem sem tartható.

Azt is elmondta, hogy az RWE-nek nincsenek további magyarországi terjeszkedési tervei, és semmilyen atomerőmű-fejlesztésben nem vesz részt, így a paksiban sem.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!