2p

Thaiföld és Indonézia után hamarosan Kínában is mobilfizetési- és kereskedelmi szolgáltatásokat kínál a Cellum - jelentette be a cég a sanghaji Mobile World Congress konferencián.

A vállalat pénteki közleményében Kóka János, a cég vezérigazgatója kifejtette, Kína a mobilkereskedelem szempontjából páratlan lehetőségeket rejt a Cellum számára; nemcsak a világ legnagyobb gazdasága a vásárlóerő alapján, hanem itt van a legtöbb internet-felhasználó is, akik csak a külföldi webshopokban éves szinten összesen több mint 60 milliárd dollárt költenek el.

A fejlesztőcég kínai piacra szánt, a Cellum Mobile Next platformra épülő szolgáltatásai 2016-ban jelennek meg, ehhez PCI-DSS megfelelősségű helyi infrastruktúrát létesít.

Kína e-kereskedelmi piaca pár éven belül nagyobb lesz, mint az amerikai, brit, japán és francia társai együttvéve. A középosztály növekedésével pedig 2020-ra a 3G-képes vagy annál fejlettebb okostelefont használók száma elérheti az 1,2 milliárdot. Az e-kereskedelmi tranzakciók közel 50 százalékát már most mobiltelefonról indítják.

A 2000-ben létrejött vállalatcsoport nagyszabású nemzetközi terjeszkedésbe kezdett 2011-ben, több leányvállalatot alapított Európában, Észak-Amerikában és Ázsiában is.

A Cellum Európa egyik vezető nemzetközi mobiltárca-szolgáltatója. A cégcsoport banki biztonsági szintű megoldásai a mobilkereskedelem minden területét lefedik, beleértve a vásárlást és a fizetést, valamint az érintésmentes (NFC) technológiákat. Partnerei között szerepel a Telenor, a Magyar Telekom, OTP Bank, Erste Bank, FHB Bank és a MasterCard is. A Cellum által üzemeltetett rendszer közel kétmillió biztonságos tranzakciót kezel havonta. A cég csaknem 80 százaléka magyar tulajdonban van, részben az OTP kockázati tőkebefektetési alap is tulajdonosa.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!