4p

A Kommerszant című moszkvai lap a Malévnál bekövetkezett tulajdonosváltásról szólva címében kiemelte: a magyar társaságnak hatékony állami tulajdonost találtak s egyben megőrizték európai státusát.

A lap beszámolt arról, hogy szombaton a Malév ellenőrzése Borisz Abramovicstól, az AiRUnion légi szövetség társtulajdonosától az orosz állami VEB (Külkereskedelmi és Fejlesztési) bankhoz került.

A Kommerszant szerint ez kormányközi tárgyaláson dőlt el, amelyekre Viktor Zubkov első miniszterelnök-helyettes Budapestre utazott Valerij Okulov, az Aeroflot vezérigazgatója és Anatolij Ballo, a VEB elnök-helyettese kíséretében. A lap szerint a megbeszélésen legalább annyi figyelmet fordítottak a Malév ügyére, mint a Déli Áramlat gázvezetékkel összefüggő kérdésekre.

Ismertetve a budapesti sajtóértekezleten elhangzottakat, a lap idézte Viktor Zubkovot, aki úgy vélte, az Aeroflot stratégiai partnerként képes szanálni a Malévot, s egyben bejelentette, hogy az orosz társaság Seremetyevo moszkvai repülőtérre hívja a Malévet - amely csak nemrég helyezte át moszkvai bázisát az újjáépített Domogyedovóra -, és új járatokat jelöl ki a Malévnak nem csupán Moszkva vonatkozásában, hanem Oroszország területén más célpontok, valamint a Távol-kelet, így Kína felé.

A lap szerint Zubkov szeptember óta foglalkozott behatóan a Malév tulajdonjogának problémájával, amely a Borisz Abramovics által 2007-ben megvásárolt Malév bonyolult tulajdonosi struktúrájából ered: a Malév részvényeinek 99 százalékával rendelkező Airbridge Zrt 49 százalékban volt Abramovics tulajdonában, további 49,5 százalékot különböző, Abramovicshoz közeli magyar struktúrák tartottak, és mindezek a részvények a privatizációt finanszírozó VEB banknál voltak.

Az Aeroflot forrásaiból a Kommerszant úgy értesült, hogy a Malév magyar társtulajdonosait újakra cserélik, s ezekkel a VEB banknak meg kell állapodnia a társaság közös irányításáról.

A lap értesülése szerint a kormányközi tárgyalásokkal egy időben Borisz Abramovics szintén Budapesten aláírta a papírokat az Airbridge Zrt 49,5 százalékos részének eladásáról a VEB Bankkal. Ebből azonban Abramovicsnak nem túl sok jut, mert a VEB már 20 millió eurót költött a Malévra: nyolcmilliót az adóhátralékok törlesztésére és 12,5 millió egyéb kérdések megoldására. Viktor Zubkovot idézve a lap azt írta: az orosz fél teljesíti vállalt kötelezettségeit, s a mostani megállapodást követően a magyar fél is teljesíti saját kötelezettségeit.

Az Aeroflotot a Kommerszant informátorai szerint a VEB irányító társaságként bérelte fel: a társaság menedzserei részt vesznek majd a a Malév stratégiai fejlesztési, valamint üzleti tervének kidolgozásában, amelyeket majd a Malév igazgatótanácsa hagy jóvá.

A menedzsment személyi kérdéseit eszerint a január 27-re kitűzött igazgatótanácsi ülés után döntik el. Az új vezetés előtt az a nehéz feladat áll, hogy kivezesse a Malévot a válságból. A társaság ugyanis a privatizációt követően sem érte el a nullszaldót: adósságai mintegy 150 millió dollárt tesznek ki, s 2007-ben 82 millió dollár tisztes veszteséget termelt.

A Kommerszant Borisz Ribakot, az Infomost tanácsadó cég szakértőjét idézve azt írta, hogy az Aeroflot számára a megállapodás elsősorban politikai jellegű, és említésre méltó anyagi előnyökkel nem jár. "A Malév már néhány éve veszteséges és problémái vannak a hatékony irányítással, vagyis a feladat az Aeroflot számára inkább fejfájást jelent, amely elvonja a figyelmét a saját üzletmenet problémáitól. Arra nem kell számítani, hogy a Malévot komolyan integrálnák az Aeroflotba, már csak azért sem, mert a két társaság különböző nemzetközi szövetségekhez tartozik: a Malév a oneworld, az Aeroflot a SkyTeam tagja.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!