2p

Még az idén újabb gyártási programot telepít kaposvári cégéhez a Videoton Holding Zrt. - tudta meg a Napi Gazdaság, a cég a Braunnak fog háztartási gépeket gyártani.

A Videoton Elektro-Plast Kft. a cégcsoport egyik régi partnerének, a Braunnak gyárt majd különböző háztartási kisgépeket - a Napi Gazdaság értesülése szerint vasalókat -, bár Sinkó Ottó, a Videoton Holding Zrt. vezérigazgatója a partner kilétéről és a termékről egyelőre nem kívánt nyilatkozni.

A vezető azt ugyanakkor elmondta a Napi Gazdaságnak, hogy egy újabb gyártási program érdekében közel 2 milliárd forint értékű fejlesztést hajtanak végre Kaposváron. Ötezer négyzetméterrel bővítik a gyártóterületet, és 200-250 dolgozóval növelik a létszámot. Az új üzemrészben a termelés várhatóan már az ősszel megkezdődik.

Sinkó azt is közölte, hogy a Videoton nettó árbevétele tavaly 25 százalékkal növekedett, és elérte a 73 milliárd forintot. A vezérigazgató hozzátette: a legfrissebb adatok szerint az elmúlt időszakban jelentősen növekedtek az autóipari, valamint a háztartásigép-gyártóktól érkező megrendelések, ugyanakkor - szerződéses gyártóként - a korábbiaknál kevesebb megrendelést kaptak a szórakoztató- elektronika, valamint a számítástechnika területéről, áll a Napi Gazdaság írásásban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!