2p

A kormány jóváhagyta az önkormányzati minisztérium tervét, mely szerint a volt Expo-területen lévő Tüskecsarnok nagy befogadóképességű kongresszusi- és rendezvényközpont lesz - közölte a kormányszóvivői iroda.

"A kormány szerdai ülésén jóváhagyta az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium (ÖTM) tervét, amely rendezi a sok éve befejezetlen Tüskecsarnok sorsát. A lágymányosi volt Expo-területen fekvő Tüskecsarnok a korábbi elképzelésekkel ellentétben nem egyetemi sportkomplexum, hanem nagy befogadóképességű kongresszusi- és rendezvényközpont lesz" - olvasható a kormányszóvivői iroda közleményében.

A Tüskecsarnokban 4300 ember befogadására alkalmas plenáris termet és ugyanilyen befogadóképességű szekciótermeket alakítanának ki. A tájékoztatás szerint a csarnok befejezése hozzávetőleg 6 milliárd forintos beruházást jelent, amelyet a szaktárca részben az Új Magyarország Fejlesztési Terv Közép-Magyarországi Regionális Operatív Programjának forrásaiból, magánbefektető bevonásával szeretne megvalósítani. A befektetői pályázatot a minisztérium legkorábban nyár végén írja ki, a Tüskecsarnokot pedig a tervek szerint 2008 végén-2009 elején nyithatják meg.

Előzetes számítások szerint az új kongresszusi központ 3400 új munkahelyet és éves szinten 3 milliárd forint többlet-adóbevételt jelenthet.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!