A lakásfelszerelési profilú Askót egy török származású német üzletember jegyzi: a magyar Asko-Bútor Lakberendezési Kereskedelmi Kft.-t 2005 végén, hárommillió forinttal alapította. A vállalat árfekvéséről, terveiről egyelőre nem sokat lehet tudni, csak annyi bizonyos, hogy az első áruház ingatlanát a Savoya Park tulajdonosától, a francia GRC Hungáriától bérli.
A cég Németországban, Csehországban és Szlovákiában működtet áruházakat: a cseheknél kilencet, a szlovákoknál négyet. Úgy tudjuk, a társaság a második magyar üzletét még az idén meg szeretné nyitni, amelyet további hat követhet.
Az új bútorpiaci versenyző dél-budai áruháza az OBI mellett kapott helyet, ám nem messze tőle most nyílt meg az Új Buda Center, ahol kisebb alapterületen lakásfelszerelési üzletet nyitott a dán Jysk. A Savoyától néhány kilométerre található a budaörsi Kika és az Ikea is, így a bútor- és lakásfelszerelési kínálat meglehetősen gazdag lesz ezen a területen, írja a Napi Gazdaság.