A pénzügyminiszterre rótt feladatokat a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. útján kell elvégeznie, Száraz Gábor, az MNV Zrt. szóvivője az MTI kérdésére elmondta, hogy a munkát az MNV Zrt. egyszemélyes társasága végzi majd, amelynek az ügyvezetője a korábbi projektiroda-vezető Görözdi György.
A hasznosításra tett javaslatnak nem csak a szűken vett kormányzati negyed területére kell kiterjednie. A határozat a Nyugati tér - Teréz körút - Podmaniczky utca - Dózsa György út - Vágány utca vonala - Ferdinánd híd - Westend City Center - Váci út - Nyugati tér által határolt területet jelöli meg olyannak, amelynek hasznosítására év végéig javaslatot vár a pénzügyminisztertől az MNV Zrt. útján. Az előkészítésbe be kell vonni az önkormányzatokat, továbbá a gazdasági és közlekedési miniszter közreműködésével javaslatot kell tenni a Nyugat pályaudvar rekonstrukciójára, bele értve annak költségét és finanszírozását is.
A kormány a határozatában az idei költségvetés Pénzügyminisztérium fejezetéből átcsoportosítja a kormányzati negyedre szánt pénz egy részét "az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások" fejezetbe. A kormányzati negyed előkészítésére 8,227 milliárd forint szerepel az idei költségvetésben támogatásként, a Pénzügyminisztérium fejezetben. Ebből most személyi és dologi költségként 1,2 milliárd, a 4,65 milliárdos beruházási költségből pedig 2,57 milliárd kerül átcsoportosításra. A közel 3,8 milliárd viszont nem ilyen bontásban érkezik meg a vagyonnal kapcsolatos fejezetbe. Ott személyi kiadásokra 102 millió, dologi kiadásokra 1,65 milliárd, míg beruházásokra 2,03 milliárd forint fordítható.