2p

A forgalomirányítás korszerűsítésével előzné meg a járatkimaradásokat és a késéseket a Budapesti Közlekedési Zrt. - mondta a társaság forgalmi vezérigazgatója szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Somodi László közölte: a több lépéses fejlesztés a BKV kétszáz fős forgalomirányító csoportjának munkamódszereit javítja. A tervek szerint körülbelül két év még, mire a fejlesztések eredményeképpen minden járművet műholdas járműkövetővel látnak el.

Mihálszky Gábor, a BKV forgalomirányítási igazgatója hozzátette: a rendszer átalakításának keretében a BKV informatikai fejlesztéseket hajtott végre, bevezették a minőségirányítási rendszert, új munkamegosztást és új szervezetet alakítottak ki és integrálták az alvállalkozók által üzemeltetett körülbelül 100 autóbusz irányítását.

Összevonták a villamosok és a trolibuszok forgalomirányítását; a társaság ettől azt várja, hogy a menetrendek összehangolásával kiszámíthatóbb lesz az utazás a közösségi közlekedés járműveivel.

A BKV szándékai szerint az új forgalomirányítási rendszernek köszönhetően csökken majd a kimaradó és a késő járatok száma. 2007-ben átlagosan a járatoknak körülbelül a 2,3 százaléka (a 40 ezerből körülbelül 800-900) maradt ki naponta, ez valamelyest kevesebb, mint 2006-ban.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!