2p

Kirívóan drága ajánlatot nyilvánított nyertesnek Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata a négy évre szóló személy- és vagyonvédelmi feladatokra kiírt közbeszerzés értékelésekor, ezért az önkormányzatot 2 millió forintra bírságolta a Közbeszerzési Döntőbizottság - a határozat a Közbeszerzések Tanácsa honlapján jelent meg.

A városi önkormányzat tavaly decemberben írta ki az egyszerű közbeszerzést. Az ajánlattevőknek 2010 első napjától 2013 utolsó napjáig kellett vállalniuk azt, hogy gyalogos és gépkocsis járőrökkel őrzik Szegedet. Az értékelésnél az ajánlati áron belül a gyalogos és a gépkocsizó járőr óradíja, valamint a vállalt éves infláció-index volt a döntő szempont, de szerepelt a szempontok között az egy autó egy kilométerére jutó költség is.

A felhívásra három ajánlat érkezett. Az ajánlattevők: Szentinel Vagyonvédelmi Biztonság–technikai Szolgáltató Kft., Insure’98 Vagyonvédelmi és Biztonsági Kft., Jusec Biztonsági Szolgáltató Kft. A Szentinel ajánlata érvénytelen volt, az ajánlatkérő az Insure’98 ajánlatát mondta ki nyertesnek, amire a vesztes Jusec Kft. a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz (KDB) fordult jogorvoslatért. A kérelmet a szerződéskötés napján adta be.

A vesztes cég a beadványában kimutatta, hogy amíg az egy gépkocsi egy kilométerére 79 forint költséget számolt, addig a nyertes 250 forinttal kalkulált. A különbözet a négy éves idő alatt 45 millió forintra rúg, ennyivel kerül többe az önkormányzatnak. Miután a járőrök óradíja viszont a nyertesnél volt alacsonyabb, a kettő eredőjeként 37 millió forinttal járt rosszabbul az önkormányzat.

A KDB véleménye szerint a beadott ajánlatok minden részletét - így a gépkocsi díját - külön kell értékelni. Ennek során az ajánlatkérőnek feltűnhetett volna az, hogy a két ajánlat - a 70 és a 250 forint - között kirívóan nagy a különbség, és erre magyarázatot kellett volna kérnie az ajánlattevőktől. Miután ezt elmulasztotta az ajánlatkérő, és a szerződést is megkötötte, 2 millió forint bírságot tartott a jogsértéssel arányosnak a KDB.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!