A MÁV-Trakció által meghatározott ajánlattételi határidő június 6., s a legalacsonyabb ellenszolgáltatást kérő ajánlattevő lesz a nyertes.
Ajánlatot az tehet, akinek 2007-ben a hitelkihelyezések utáni kamatbevétele elérte a 100 millió forintot, illetve 2006-ban és 2007-ben - évente - legalább kétmilliárd forint összegben helyezett ki hitelt. Ebből egynek el kellett érnie a 300 millió forintot.
A MÁV Zrt. által meghatározott ajánlattételi határidő június 9., a legalacsonyabb ellenszolgáltatást kérő ajánlattevő lesz a nyertes ebben az eljárásban is.
Ajánlatot az tehet, akinek 2007-ben a hitelkihelyezések utáni kamatbevétele elérte a 300 millió forintot, illetve 2005-ben, 2006-ban és 2007-ben - évente - legalább kétmilliárd forint összegben helyezett ki hitelt. Ebből egynek el kellett érnie a 800 millió forintot. A legalacsonyabb ellenszolgáltatást kérő ajánlattevő lesz a nyertes ebben az eljárásban is.