1p

Tárgyalásos közbeszerzést írt ki a MÁV Zrt. hegesztő-lángvágó szakmunkások, betanított- illetve segédmunkások kölcsönzésére - a felhívás a Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

A munkaerő kölcsönzés 13 személyre szól, de a számuk 26-ig növelhető. A kölcsönbe vett munkásoknak a jövő év első napjától az utolsóig a MÁV Beszerzési és Készletgazdálkodási Szolgáltató Egység miskolci és sátoraljaújhelyi részlegeiben kell dolgozniuk.

Az ajánlattevő bankszámláin 2006. január 1-től nem lehetett 30 napnál hosszabb sorban állás, és az árbevétele sem 2005-ben, sem pedig 2006-ban nem lehetett kisebb 40 millió forintnál. Ezen két évben munkaerő-kölcsönzéssel kellett foglalkozni, úgy, hogy egy évben 13 főt kellett kölcsönbe adnia a vállalatnak, vagy pedig ettől kevesebbet, de legalább nettó 20 millió forint értékben.

A nyertes a legelőnyösebb ajánlatot tevő kölcsönbe adó lesz. Az értékeléskor az ajánlati ár súlya 95, míg a fizetési határidőé 5 pont. A tender dokumentáció nettó 60 ezer forintért vásárolható meg, az ajánlatok beadási határideje december 11. Az első tárgyalásra december 18-án kerül sor. Az eredményhirdetés az utolsó tárgyalást követő második napon lesz.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!