A BKV Zrt. közleményben ismerteti: a cég reorganizációs programja újabb állomásához érkezett, csoportos létszámleépítés kezdődik. A közlemény szerint a létszámleépítést az teszi szükségessé, hogy az utasok jobb kiszolgálása érdekében a társaságot költséghatékonyabban tudják működtetni.
A BKV-nál a feladatok és a munkakörök felülvizsgálata során eddig közel 550 dolgozó vált meg cégtől, ők részben nyugdíjasok voltak, illetve előnyugdíjba mentek. A dokumentum kitér arra, hogy a Munka törvénykönyve alapján a leépítés előtt harminc nappal el kell kezdeni a szükséges egyeztetést mindenkivel.
"Szerdán az Üzemi Tanács és a szakszervezetek értesítést kaptak arról, hogy az eddigieken felül közel négyszáz dolgozó elbocsátása válik szükségessé annak érdekében, hogy a társaság reorganizációja meghozza a várt eredményt" - áll a közleményben. Az ésszerűsítés a társaság igazgatósága által elfogadott szervezeti és működési szabályzat alapján történik, a létszámleépítés folyamata során a szükséges egyeztetéseket végrehajtják a munkavállalókat képviselő szervezetekkel.
Az érintettek részére a BKV Zrt. a Munkaügyi Központtal közösen egy ügyfélszolgálati irodát fog üzemeltetni, ahol augusztus közepétől folyamatos segítséget és tanácsadást nyújtanak - olvasható a BKV közleményében.