2p

A lakossági munkaerőpiaci felmérés szerint 2007-ben 3,897 millió ember volt foglalkoztatott a 15-64 éves népességgel számolva, ugyanannyi, mint 2003-ban - tette közzé honlapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A 2002. évi 3 millió 850 ezres létszámhoz képest 2006-ban volt a legtöbb, 3 millió 906 ezer a foglalkoztatott, 56 ezerrel nőtt a számuk. Ehhez képest kismértékben csökkent a foglalkoztatottak létszáma 2007-ben.

A foglalkoztatási ráta, mivel egy arányt fejez ki az adott népesség egészéhez viszonyítva, nem egyezik 2003-ban és 2007-ben a foglalkoztatotti létszámhoz hasonlóan. A ráta 2003-ban 57 százalék volt, 2007-ben viszont 57,3 százalék. Ez ugyanannyi, mint 2006-ban, akkor is 57,3 százalék volt a mutató. Ezek a legmagasabb ráták 2002 óta, amikor 56,2 százalékos volt a foglalkoztatottság. A 2004-es, 2005-ös 56,8 illetve 56,9 százalékos adat kismértékű fejlődést mutat.

Az utóbbi évek mérlegében a munkanélküliek létszáma is 2006-ban volt a legtöbb, összesen 316,5 ezer. Ehhez képest csökkent a munkanélküliek létszáma 2007-ben 311,7 ezerre. A 2002-es adat 238,4 ezer, majd 2003-ban, 2004-ben, valamint 2005-ben sorrendben 244,3 ezer, 252,4 ezer, illetve 303,1 ezer volt a munkanélküliek létszáma.

A munkanélküliségi ráta is ezt követte, 2002-ben 5,8 százalék volt, 2007-ben 7,4 százalék. A munkaügyi szakemberek szerint viszont ez azt jelenti, hogy egyre többen nyilatkoztak a megkérdezéskor a rendszeres és aktív munkakeresésről, így nem az inaktívak, hanem a munkanélküliek között vették őket számításba. Ezt igazolja, hogy az inaktívak létszáma ebben az időszakban 170 ezerrel csökkent.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!