2p

Pályázatok útján 2007-ben összesen 8,89 milliárdot fordított a Szociális és Munkaügyi Minisztérium közmunkaprogramok finanszírozására.

8,89 milliárdos finanszírozás mellett zajlott le a 2007-es közmunkaprogram az összes régiót és céltevékenységet számításba véve - derült ki az SZMM tavalyi közmunkarpogramjairól szóló összesítőjéből.

Mint az a pályázati programértékeket és futamidőket is számba vevő táblázatból kiderült, a közmunkaprogramokra kiírt pályázatok futamidje 2-től 8,5 hónapig terjedt. A pályázók bevont forrásaival kiigazított teljes programértékek rangsorában a legnagyobb összeget az erődművelésre fordították, amely 1,8 milliárdos támogatást igényelt. Sorrendben ezt követték a vasút-tisztasági és a közút-mentén végzett közmunkák. Az előbbire több mint 800, az utóbbira pedig 400 milliót fordítottak 2007-ben.

A regionális közmunkaprogramok összehasonlításában Dél-Dunántúl, illetve Közép-Magyarország viszonylatában volt a legnagyobb értékkülönbség. Míg a közép-magyarországi régióban 246 milliós teljes programértékkel kalkulálhattak az elmúlt évben a közmunkaprogram vezetői, addig a Dél-Dunántúlon ez meghaladta a 600 millió forintot.

Örvendetes, hogy az elmúlt évben az idegenforgalmi szempontból kiemelt balatoni, Tisza-tó-, és Velence-tó környéki területek közmunkaprogramjaiba 451 millió forintot sikerült invesztálni, ám hazánk nemzeti parkjainak szükséges közmunkáira csupán 138 millió forint jutott.

Az SZMM által már jóval korábban kihirdetett téli-tavaszi közmunkaprogramjaira már most tudni, hogy 2585 millió forintot különítettek el, amelynek köszönhetően a legrosszabb foglalkoztatási mutatókkal rendelkező települések április közepéig 8 órás napi munkarendben foglalkoztathatják a helyi munkanélkülieket. A tavaszig tartó program nem titkolt célja, hogy a munkahelyek létrehozásán túl a helyi önkormányzatok helyi és kistérségi céljaikat, fejlesztéseiket megvalósíthassák.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!