2p

A környezet iránti felelősség szerepének hangsúlyozása és a természetvédelmi szemléletformálás érdekében közös akciót indított a Magyar Turizmus Zrt. (MT Zrt.) a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériummal (KvVM) és a nemzeti parki igazgatóságokkal. Az ország tíz nemzeti parkjában, húsz helyszínen mintegy ezer önkéntes "fésüli át", s ahol szükséges, tisztítja meg a zöldterületeket május 18-án.

A mozgalom keretében a korábbi években számos önkéntes vett részt például a Gellérthegy és a Margitsziget megtisztításában, vagy a vadászok által kezdeményezett erdőtakarítási akciókban.

A nemzeti turisztikai marketingszervezet 2007-ben

meghirdette

a Zöldturizmus Évét, amelyben kiemelt szerepet kapnak a nemzeti parkok. Éppen ezért idén május 18-án, a "Tiszta Magyarországért" mozgalom a nemzeti parkokra helyezi a hangsúlyt.

Az ország tíz nemzeti parkjában és több tájvédelmi körzetében, természetvédelmi területén, húsz helyszínen mintegy ezer lelkes önkéntes tisztítja meg a zöldterületeket. A szemétgyűjtési akcióban minden helyszínen a nemzeti parkok munkatársainak irányításával a környékbeli iskolások és civil szervezetek képviselői vesznek részt.

Az akció célja, hogy felhívja a figyelmet a környezet iránti felelősségre és egyben a vendégbarát nemzeti parkok turisztikai kínálatára, áll a társaság közleményében.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!