3p

Mind a munkáltatói, mind a munkavállalói oldal kételyeit fejezte ki az Új Tulajdonosi Program kapcsán. Szerintük illúziókat kelthet a jelenlegi kommunikáció. Az OÉT mai ülésén támogatták ugyanakkor a közbeszerzési törvény módosítására vonatkozó javaslatot.

Kudarcra ítélt kezdeményezésnek nevezte Zs. Szőke Zoltán, a munkáltatói oldal szóvivője az Új Tulajdonosi Programot az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) csütörtöki ülésén. A munkavállalói oldal szerint sem helyes, hogy már a program elnevezése is alaptalan illúziókat kelt, mintha tömegek válhatnának tulajdonossá.

Pontosító javaslatokkal ugyanakkor támogatta a munkáltatói és munkavállalói oldal az új Polgári törvénykönyvre, illetve a közbeszerzési törvény módosítására vonatkozó előterjesztéseket.

A korrupcióellenes stratégia kemény kritikát kapott a munkáltatói oldaltól. Kelemen Géza szóvivő főként azt kifogásolta, hogy a stratégia nem méri fel a magyarországi korrupció valódi mértékét, hogy az milyen szerepet játszik a magyar gazdaságban. Véleménye szerint a korrupciós ügyek egy része hivatalosan, jogszerűen zajlik, aki fellépne ezek ellen, azt rágalmazásért, vagy hamis vád miatt perelik be. Mint mondta: "a korrupcióban a korrumpált nem passzív személy, egy korrumpáltra sok korrumpáló jut."

Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter szerint a korrupcióról csak konkrét ügyek alapján lehet és szabad beszélni: aki konkrét korrupciós üggyel találkozik, vállalnia kell a bátorságot ahhoz, hogy törvényes felelősségre vonást kezdeményezzen.

Kelemen Géza úgy vélte, először is azokat a jogszabályokat kellene felszámolni, amelyekkel legalizálható a korrupció, illetve kellő jogi védelmet kellene adni azoknak, akik a konkrét estekben is vállalják a fellépést. Draskovics Tibor megjegyezte: lesz jogszabály arra például, hogy a köztisztviselő kellő védelmet kapjon, ha korrupciógyanús esettel találkozik és ez ellen fellép.

A korrupcióellenes stratégia prioritásai közé tartozik egyébként a párt- és kampányfinanszírozás, illetve a közbeszerzési folyamatok átláthatóságának biztosítása, az átláthatóság növelése a fejlesztési támogatások felhasználásánál, illetve a korrupció csökkentése a hatósági engedélyezésnél - jegyezte meg a miniszter. Draskovics Tibor elismerte, hogy átfogó, a korrupció egészét felmérő elemzésre van szükség, ezzel a feladattal kész kiegészíteni a stratégiai cselekvési tervét. Kérte továbbá a szociális partnereket, hogy a stratégiához, a cselekvési tervhez egyaránt adjanak szövegszerű javaslatokat, ezeket figyelembe veszik majd a kormánynak készítendő változatnál.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!