Az adattárolási eszközök értékesítésével és szolgáltatásával foglalkozó cég az idén 10-15 százalékos bővülést vár, miközben a hozzáadott érték arányát kívánja növelni - mondta el Lyócsa István, az MHM Computer Hungária Kft. ügyvezető igazgatója kedden a Budapesten tartott sajtóbeszélgetésen.
A forgalom 2007-ben az előző évhez képest lényegében stagnált, 1,5 milliárd forint volt a nagyon erős piaci verseny miatt - magyarázta az ügyvezető igazgató. Az MTI kérdésére válaszolva hozzátette: az MHM Computer Hungária ezért az ügyfélszolgálatot is bevonja a hozzáadott érték növelésébe, aminek alapján ettől a szegmenstől a későbbiekben százmillió forint többletprofitot várnak. Hozzátette: az előzetes adatok alapján az elmúlt évben a nyereség megegyezett a 2006-ban elkönyvelt 92 millió forint adózott profittal.
Külföldön terjeszkedik az MHM Computer Hungária
A cseh magánszemélyek tulajdonában lévő MHM Computer Hungária Kft. Csehországban, Lengyelországban és Romániában terjeszkedik.