2p

A médiaügynökségek kutatásért felelős vezetőinek részvételével megalakult a MAKSZ Kutatói Fórum (KF).

A létrejött szakmai konzultatív tanácsban a MAKSZ médiaügynökségi tagozatának valamennyi ügynöksége delegáltjain keresztül képviselteti magát. A KF célja egyfelől a médiaügynökségi tagozat legfelsőbb grémiumának, az ügyvezetőket reprezentáló médiaszekciós elnökségek a támogatása kutatási kérdésekben, másfelől szakmai konzultatív partnere szeretne lenni az iparágban is tevékenykedő kutatóintézeteknek, tudatja a lapunkhoz eljuttatott közlemény.

A KF szeretné előmozdítani és támogatni a kommunikációs ügynökségek munkájának egyik alapját jelentő sztenderd iparági megoldások fejlesztését, de a KF létrejöttével magának a média- és piackutatásoknak a fontosságára is fel kívánja hívni a figyelmet. A KF a tagok közös érdekei mentén konszenzusos alapon működik, így alkalmas lesz reprezentálni az iparág meghatározó médiaügynökségeinek kollektív véleményét. A résztvevő kutatási vezetők nem zárták ki ugyanakkor annak a lehetőségét sem, hogy amennyiben szükségét érzik, közös közleményben lépjenek majd fel a kutatói szakma megítélése szempontjából esetleges negatív jelenségek ellen.

A januári alakuló ülést követően a tagok a rendszeres találkozó mellett döntöttek, de indokolt esetben ad hoc módon is összeülnek. A KF munkájában számít a MAKSZ ügynökségek egyéb specialistáinak és a szaksajtó támogatására.

MAKSZ Kutatói Fórum tagjai:

Seres Tamás, Aegis Media
Kozári István, Initiaitve Media
Kun Miklós, MC Media
Jobbágy Tamás, Mediaedge:cia
Somfai Emese, MindShare
Ádám Erika, MPG
Mechler János, OmnicomMediaGroup
Balázs Gábor, PanMedia Western
Keresztes Anikó, Universal McCann
Aperianov Gábor, ZenithOptiMedia

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!