Hazánkban már másfél millió forintért elérhető az a technológia, amelynek révén gyakorlatilag egy gombnyomással le- illetve felkapcsolhatjuk az elektromos hálózathoz csatlakozó összes alrendszert, vagyis egyebek között a biztonságtechnikát, a fűtést, a villanyt és a szórakoztató elektronikai készülékeket – közölte Szántó Balázs, a Media Markt koncepciómenedzsere egy keddi sajtótájékoztatón a budapesti Pólus Centerben.
Az elektronikai üzletlánc fővárosi egységében az intelligens otthon szinte teljes szimulációját alakították ki, ahol komplex kivitelezésben lehet megtekinteni, illetve kipróbálni a rendszert.
Virtuális kutyaugatással és öntözőrendszerrel a betörők ellen
Az intelligens lakások kialakításának számos előnye van, többek között a biztonságot növelhetjük vele. Ezt a többi között úgy érhetjük el, hogy bekapcsoljuk a család jelenlétét szimuláló, szokásainkhoz igazított, részben időzített, részben véletlenszerű világítás ki- és bekapcsolásokat szabályozó rendszert.
A technológia segítségével elérhetjük, hogy a lakás környékén érzékelt mozgás esetén a külső lámpák felkapcsoljanak, illetve a hatást növelhetjük kutyahang szimulációval és az öntöző beindításával is. Ilyenkor a külső kamerák igény esetén rögzítik is a felvett képeket.
Lakásunkba beépíthetünk számítógéppel egybeépített IP (hálózati) kamerákat is, amelynek segítségével - jelszóval védve - az interneten keresztül is megnézhetjük, hogy éppen mi történik a lakásunkban. A betekintés megfelelő mobiltelefonról is működik, sőt az újabb típusok esetében még a kamera távoli mozgatása is lehetséges. Az is megoldható, hogy ha épp nem tartózkodunk otthon, és a kamera valami gyanúsat észlel, sms-ben riasszon minket, így azonnal ellenőrizhetjük, nincs-e valamilyen gond lakásunkban.
Fényáradat és zeneszó fogadja a lakókat
A rendszer számos kényelmi funkcióval is rendelkezik, hazaérve például a kezelőfelületként fixen telepített vagy hordozható érintős távirányító, PDA, PC vagy okostelefon segítségével egy gombnyomással varázsolhatunk fényt – a villanyok felkapcsolásával, illetve a redőnyök lehúzásával -, illetve zeneszót.
Vége annak a tortúrának is, ami a legtöbb ember felkelését kíséri, nem kell ezentúl bajlódni a kávékészítéssel, mindez a távirányító segítségével megoldható. Mire kibotorkálunk a konyhába, már ott vár a kész, gőzölgő ital.
A házimozi funkcióval ideális körülményeket teremthetünk a filmezéshez, egyszerre tudjuk lehúzni a redőnyöket, bekapcsolni az erősítőt, a plazmatévét, illetve a rendszer magától a megfelelő csatornára is átvált. Beépíthető a lakásba egy üzenetképernyő is, ezen családtagjainknak tudunk üzenetet küldeni az interneten keresztül.
Manapság egyre fontosabbá válik az energia-megtakarítás, amely az intelligens lakásokban még inkább előtérbe kerül: azzal, hogy a világítások és egyéb fogyasztók távozáskor automatikusan lekapcsolnak, elő sem fordulhat, hogy valamit „égve” hagyunk. Az energiaszámla pedig jelentős mértékben csökkenthető a fűtési programok átgondolt használatával.
Építik hazánk első soklakásos intelligens házát
Magyarországon néhány éve már elérhető ez a technológia, az első soklakásos ház pedig, amelyet intelligens rendszerrel szerelnek fel, a Rózsadombon már épülő Excelsior Budapest Spa lesz. Ennek a műszaki átadását 2008 végére tervezik, a lakók pedig 2009 elejétől költözhetnek be - tudtuk meg Gyarmati Ágostontól, az építtető Pro-hill Kft. szóvivőjétől.
A húszmilliárd forintos beruházás során készülő lakásokba beszerelt képernyőn egy úgynevezett front office funkció is helyet kap majd, ezzel a tulajdonos megnézheti, hogy a társasház étterme, fodrászata vagy wellness-részlege milyen aktuális szolgáltatást tud nyújtani, időpontot jegyeztethet elő, a költségeket pedig egy virtuális számlán vezetheti.
Ezeknek a lakásoknak az ára nyolc- és tizenötezer euró (nagyjából két- és négymilllió forint) között mozog négyzetméterenként. Mindez elsősorban a lakás fekvésétől függ, ugyanakkor az igényelt belsőépítészeti megoldások és a beépített technológiák árát a vásárlóknak ezen felül kell megfizetniük.
Kovács Zita