2017. április 6. 12:25

Újabb ezer dolgozót alkalmaz az amerikai Ford dél-romániai üzemében, ahol ősztől fogják gyártani az Ecosport hobbiterepjáró modellt - közölte csütörtökön a járműgyártó.

A Ford Craiován működtet gyárat, ahol jelenleg 2715 dolgozót foglalkoztat. Számuk őszig 976-al bővül, így az üzemben 3690-en fognak dolgozni. Az új alkalmazottak kiválasztása már áprilisban elkezdődött, ez a folyamat júliusig tart, majd augusztustól fogadja a gyár őket, és őszig további felkészítést kapnak.

A Ford 2008-ban telepedett meg Romániában, ahol összesen 1,2 milliárd eurót fektetett be. A craiovai üzemben a B-Max járművet, valamint az Ecoboost motort gyártják. Az amerikai gyártó tavaly márciusban jelentette be, hogy 200 millió eurót ruház be romániai üzemébe az új modell gyártása érdekében.

Romániában fogják gyártani az európai piacra szánt hobbiterepjáró modellt, Oroszország kivételével. Jelenleg az Ecosport Indiában készül. A Chennai-i üzemből fogják ellátni továbbra is az indiai, valamint az egyéb exportpiacokat.

Tavaly a Ford több mint 30 százalékkal növelte Európában a hobbiterepjáró modelljeinek értékesítését, az Ecosport eladása pedig több mint 40 százalékkal bővült. Arra számítanak, hogy az idén is nő a kereslet. 2016-ban 359 306 autót gyártottak Romániában, ebből a francia Renault tulajdonában levő Dacia 320 457-et, az amerikai Ford 38 849-et.

MTI

Hitelre van szükséged?

Találd meg a legideálisabb kölcsönt az Mfor és a Bank360 közös kalkulátoraival! Ha kevesebb mint 5 millió forintra van szükséged, tucatnyi kedvező kamatozású személyi kölcsönt hasonlíthatsz össze a Személyi Kölcsön Kalkulátorral. Ha lecserélnéd a régit, vagy megtaláltad álmaid járgányát, egy olcsó autóhitellel akár már néhány napon belül a volán mögé ülhetsz az Autóhitel Kalkulátor segítségével. Nagyobb terveid vannak és több pénz kell? A lakásvásárlásra fordítható hitelek között hatalmasak az eltérések, ilyenkor érdemes csak igazán összehasonlítani az ajánlatokat! 

A Bank360 és az Mfor összegyűjtötte, hogy melyek december legkedvezőbb hitelei:

Ha jól jönne 1,5 millió forint, a Raiffeisen Bankot érdemes most felkeresni, mivel a személyi kölcsön 30 379 forintos törlesztőrészlet mellett lehet a tiéd 60 hónapos futamidővel. 3 millió forintra lenne szükséged autóvásárláshoz? A CIB Banknál már 60 654 forintos havi törlesztéssel igényelheted jövedelemérkeztetéssel. A K&H Banknál igényelhető lakáshitellel pedig 10 millió forintot vehetsz fel 20 éves futamidőre havi 53 332 forintos törlesztőrészlettel.

Másfajta kölcsönt keresel? Ez a kalkulátor segíthet megtalálni azt a hitelt, amit keresel.