2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A Karoo brit internetszolgáltató megváltoztatta a kalózkodással vádolt felhasználókkal való korábbi eljárását: ahelyett, hogy azonnal elvágná őket a világhálótól, először három felszólító üzenetet küld nekik.

Azután enyhítettek a szankciókon, hogy a BBC brit közszolgálati médium részletesen beszámolt a szigorú szabályzatról. A Karoo közleményben hangsúlyozta: korábban arra törekedtek, hogy a szerzői jogok tulajdonosainak szigorú elvárásait is felülmúlják, azonban mostantól fogva az internetpiac hagyományait - három figyelmeztetés a végleges kapcsolatmegszüntetés előtt - fogják majd követni.

Ezt megelőzően Karoo azonnal megszüntette azon ügyfelei internetkapcsolatát, akik fájlcserélő szolgáltatást használtak, és csak abban az esetben indították újra, ha az illetők aláírtak egy dokumentumot, amelyben megígérték: többet nem tesznek ilyet.

Andrea Robinson, egy Willerbyban élő Karoo-előfizető például hirtelen internet nélkül maradt, majd egy nappal később postai levélben értesítették, hogy kapcsolatát egy film illegális letöltése miatt szüntették meg, és az ügyfélszolgálati irodához irányították a "probléma megoldása" érdekében.

A megoldás az lett volna, hogy aláírok egy olyan dokumentumot, amelyben elismerem "bűnömet" és akkor újraindítják a szolgáltatást. Természetesen azonnal otthagytam őket - mondta Robinson.

Jim Killock, egy emberjogi szervezet aktivistája szerint tisztességtelen magatartás az emberek internetkapcsolatát úgy leállítani, hogy még csak nem is figyelmeztetik erre őket. Szerinte az szolgáltatás megszüntetését csak abban az esetben szabadna alkalmazni, ha erről korábban bírósági végzés született.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!