1p

Járási szinten akarják megszervezni az állami szolgáltatásokat, így alakítják majd ki az egészségügyi, oktatási centrumokat - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Magyar Hírlapnak.

A lap hétfői számában megjelent interjúban Lázár János elmondta: addig már sok kormány eljutott, hogy átalakítsa az egészségügyi, az oktatási és a szociális rendszereket, de ezt még soha senki nem egyeztette az ország közlekedési térképével.

"Szeretnénk elérni, hogy az egészségügy átalakítása kapcsán arról is beszéljünk, hogy a beteg hogyan jut el az adott kórházba" - tette hozzá a miniszter. Szerinte meg kell változtatni azt a gyakorlatot, hogy a Volán évek óta nem hajlandó figyelembe venni a menetrend összeállításakor az utazóközönség igényeit.

"Ki kell alakítanunk az egységes, országos közlekedésszervezési rendszert, a vasutat és a buszjáratokat összehangolva egyeztetni kell a menetrendeket. Felháborító, hogy ezek a rendszerváltás után huszonöt évvel még mindig rendezetlen kérdések" - mondta Lázár János a Magyar Hírlapnak adott interjúban.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!