2p

Három helyett csak két üzemben folytat termelést ettől a héttől Pécsett az Elcoteq - mondta Krippl Zoltán, a cég kommunikációs ügyekért felelős igazgatója az MTI-nek szerdán.

Az elektronikai termékeket gyártó, finn tulajdonú multinacionális vállalat a korábbi három helyett csak két üzemben folytat termelést, e hét elejére megszűnt a munka a Finn utcai telephelyen.

Krippl Zoltán hangsúlyozta: nincs szó újabb létszámcsökkentésről, a kevesebb megrendelés miatt azonban célszerűvé vált a termelés összevonása. Így a legkisebb alapterületű üzem jelenleg csak raktárként funkcionál.

A pécsi Elcoteq jelenleg mintegy négyezer főt foglalkoztat, ennek egynegyede kölcsönzött munkaerő.

Baranya megye legnagyobb cége január közepén kényszerült nagyobb létszámleépítésre, akkor mintegy 450 saját dolgozót és 900 "bérelt" munkást küldött el a megrendelések visszaesése miatt. A vállalat egyébként a versenyképesség megőrzése érdekében a pécsi gyár működésének kezdete óta folyamatosan a megrendelés-állományához, a termelés ciklikusságához igazítja a foglalkoztatottak létszámát, így az korábban is ingadozott.

Tavaly szeptemberben Jouni Hartikainen elnök-vezérigazgató az elektronikai termékeket gyártó multinacionális vállalat magyarországi működésének tizedik évfordulója alkalmából rendezett pécsi ünnepségen azt mondta: a finn Elcoteq hosszú távra tervez Magyarországon.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!