2018. január 26. 06:27

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) előzetes értesítés nélküli helyszíni vizsgálatot tartott a Magyar Telekom Nyrt. (Telekom) és a Telenor Magyarország Zrt. (Telenor) székhelyein szerdán. A két cég az MTI-vel közölte, hogy együttműködnek a hatósággal, álláspontjuk szerint nem sértettek jogszabályt.

A GVH csütörtöki közleménye szerint versenyfelügyeleti eljárásban a két cég között létrejött, a szélessávú szolgáltatások nyújtását biztosító hálózataikat és frekvenciáikat érintő együttműködést vizsgálja.

A hivatal gyanúja szerint a Telekom és a Telenor egyeztetéseket folytatott a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) által 2014-ben kiírt és lefolytatott versenyeztetési eljárás (árverés, pályázat) kapcsán, amely szélessávú szolgáltatásokhoz kapcsolódó frekvenciahasználati jogosultságok megszerzésére irányult. 

Az egyeztetések a pályázattal érintett piac előzetes felosztására, valamint a pályázati feltételekre adott ajánlataik összehangolására irányulhattak. Magatartásukkal valószínűsíthetően megsértették a versenytörvény és az Európai Unió működéséről szóló szerződés versenykorlátozó megállapodás tilalmára vonatkozó rendelkezéseit - közölte a GVH. 

Az eljárás lefolytatását a közérdek védelme teszi szükségessé, figyelemmel a vállalkozások piaci szerepére, az általuk nyújtott szolgáltatások jellegére, a magatartás által potenciálisan érintett előfizetők jelentős számára és a feltételezett jogsértés súlyára. Az előzetes bejelentés nélküli helyszíni vizsgálat lehetőségét a versenytörvény biztosítja a GVH számára, a helyszíni szemléhez a törvény értelmében előzetes bírósági jóváhagyás szükséges. 

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozások a jogsértést elkövették. Az eljárás a tények tisztázására, és ezen keresztül a feltételezett jogsértés elkövetésének bizonyítására irányul. Az eljárás lefolytatására biztosított időtartam a törvény szerint 6 hónap, amely - az ügy bonyolultságától függően - két alkalommal, 6-6 hónappal meghosszabbítható - írja közleményében a hivatal.

A Telenor Magyarország közleménye szerint elkötelezett a tiszta verseny és a tisztességes vállalati működés iránt, ezért mindenben együttműködik a hatósággal és segíti a GVH munkáját. A teljes transzparencia jegyében a Telenor Magyarország anyavállalata közleményt adott ki a vizsgálat tényéről és tárgyáról, hogy tájékoztassa a részvényeseket és biztosítsa őket a Telenor magatartásának jogszerűségéről, de a folyamatban lévő jogi eljárást a vizsgálat lezárultáig nem kívánták bővebben kommentálni.

A Magyar Telekom is azt emelte ki reagálásában, hogy mindenben együttműködött és együttműködik a hatósággal. A Magyar Telekom mindenkor, így a múltban is a hatályos jogszabályok betartásával jár és járt el, így nem folytatott egyeztetést versenytárssal a 2014-es frekvenciapályázattal összefüggésben - hangsúlyozza a cég.

Közleményükben emlékeztettek arra: a 800 MHz-es frekvenciasávra vonatkozó frekvencia-haszonbérleti szerződést a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság a hatályos jogszabályi előírásoknak megfelelően, még az együttműködés megkezdése előtt jóváhagyta. Emellett a Magyar Telekom és partnere a hálózatmegosztási megállapodásról a Gazdasági Versenyhivatalt proaktívan, jóval a megállapodás aláírása és az együttműködés megkezdése előtt tájékoztatta, és ezt követően is folyamatosan, mindenben támogatta a GVH munkáját.

Idézik korábbi közleményüket, amely szerint a Telekom a szélessávú (4G) mobilinternet szolgáltatás vidéki régiókban történő javítása érdekében kötött megállapodást a 800 MHz-es frekvenciamegosztásról és közös 4G hálózatfejlesztésről és -üzemeltetéséről. 

A hálózatmegosztás elmúlt közel három évében az előfizetők a lefedettség folyamatos bővülését tapasztalhatták a 4G/LTE hálózaton. A 2014-es frekvenciapályázat sikere a Digitális Magyarország megvalósításának meghatározó állomása volt. A 4G lefedettség bővülésének köszönhetően újabb lehetőségek nyíltak meg az ügyfelek előtt, valamint javult és javul a vállalkozások és az ország versenyképessége - áll a Telekom közleményében.
 
MTI 

Hitelre van szükséged?

Találd meg a legideálisabb kölcsönt az Mfor és a Bank360 közös kalkulátoraival! Ha kevesebb mint 5 millió forintra van szükséged, tucatnyi kedvező kamatozású személyi kölcsönt hasonlíthatsz össze a Személyi Kölcsön Kalkulátorral. Ha lecserélnéd a régit, vagy megtaláltad álmaid járgányát, egy olcsó autóhitellel akár már néhány napon belül a volán mögé ülhetsz az Autóhitel Kalkulátor segítségével. Nagyobb terveid vannak és több pénz kell? A lakásvásárlásra fordítható hitelek között hatalmasak az eltérések, ilyenkor érdemes csak igazán összehasonlítani az ajánlatokat! 

A Bank360 és az Mfor összegyűjtötte, hogy melyek február legkedvezőbb hitelei:

Ha jól jönne 1,5 millió forint, a Raiffeisen Bankot érdemes most felkeresni, mivel a személyi kölcsön 30 379 forintos törlesztőrészlet mellett lehet a tiéd 60 hónapos futamidővel. 3 millió forintra lenne szükséged autóvásárláshoz? A CIB Banknál már 60 654 forintos havi törlesztéssel igényelheted jövedelemérkeztetéssel. Az Erste Banknál igényelhető lakáshitellel pedig 10 millió forintot vehetsz fel 20 éves futamidőre havi 54 712 forintos törlesztőrészlettel.

Másfajta kölcsönt keresel? Ez a kalkulátor segíthet megtalálni azt a hitelt, amit keresel.