A cég négy németországi telephelye, Flensburgban, Berlinben, Münchenben és Taunussteinben megmarad, miközben a cég logisztikai és szállítási részlegét kiszervezik. A Motorola 14 nyugat-európai logisztikai központjából tíz a tervek szerint megszűnne.
Az ágazati dolgozókat tömörítő IG Metall szakszervezeti szövetség már tiltakozó akciókat jelentett be az átszervezések és munkahelycsökkentések ellen.
A világ második mobiltelefon-gyártója, a múlt szerdán veszteséget és csökkenő bevételt jelentett első negyedéről, elsősorban a telefonok iránti gyengébb kereslet miatt. Vesztesége 181 millió dollár, egy részvényre nyolc cent volt, az egy évvel korábbi 686 millió dollár, egy részvényre 27 cent nyereség helyett. A bevételek 9,43 milliárd dollárra estek, az egy évvel korábbi 9,61 milliárdról.
Elemzők az egyszeri tételek nélkül 9,25 milliárd dolláros bevételt és egy centes profitot vártak részvényenként.
A második negyedre a cég 2-3 centes veszteséget valószínűsít, nem számítva az átalakítási költségeket. Ugyanakkor az év egészére ismét nyereséget ígértek, mivel mint mondták, a bevételek és az üzemi haszonkulcs javul.
MTI/Menedzsment Fórum