2p

Az év végén 47 fővel csökkentette munkavállalóinak számát a Holcim Hungária Zrt. a lábatlani cementgyárban, a leépítést részben a megrendelések csökkenése indokolta - erősítette meg az MTI információit hétfőn a vállalat kommunikációs igazgatója.

"A dolgozók munkaviszonya közös megegyezéssel szűnt meg, a törvényes járandóságoknál kedvezőbb kollektív szerződésen felül számos juttatást kaptak, például további három havi munkabért" - tette hozzá Márta Irén.

A kommunikációs vezető elmondta, az elbocsátottak közel felének azonnal sikerült új munkahelyet biztosítani, ugyanis a Holcim egy alvállalkozónak adta át a gyár biztonsági- és portaszolgálatát, amelyet a korábbi dolgozók látnak el.

A Holcim Zrt. 350 millió euró értékű beruházással Európa legkorszerűbb cementgyárát kívánja felépíteni a Nyergesújfalu Ipari Parkban, a közeli, 141 éves lábatlani gyár kiváltására. Az új cementgyár az elérhető legjobb technikákat alkalmazza, azonban az építés előreláthatólag 2 évet csúszik a pénzügyi és építőipari piac válsága miatt.

A vállalat tájékoztatója szerint a Holcim Hungária Zrt., Magyarország egyik vezető cement- kavics- és beton előállító vállalata, amelynek 2008-ban elért nettó árbevétele közel 36,294 milliárd forint volt. Magyarországon a Holcim 697 főt foglalkoztat. A Holcim az elmúlt évben Magyarországon 5,27 milliárd forintot fordított különböző környezetvédelmi és munkavédelmi fejlesztésekre, kapacitásbővítésre és korszerűsítésre.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!