2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Az októberi gázáremelés miatt novembertől ismét, idén immár negyedik alkalommal, ezúttal minimum 8,8 százalékkal drágul a fővárosban a távfűtés hődíja - hangzott el a Főtáv Zrt. vezetőinek csütörtöki sajtóbeszélgetésén. A földgáz ára egyébként ennél kisebb mértékben, 6,5 százalékkal drágul októbertől.

A novemberi emeléssel egy 52 négyzetméteres átlagos lakás esetében havi ezer forinttal drágul a számla. A januárban várható újabb gázáremelés miatt februártól ismét drágul a távfűtés hődíja.

Kovács Lajos vezérigazgató tájékoztatása szerint a cég a tavaly elindított hatékonyságnövelő programja keretében működési költségeinek 20 százalékát takarította meg. Jövő év közepéig e program részeként további megtakarítások lesznek. Ezek eredménye, hogy idén elmaradhatott az inflációkövető 8 százalékos alapdíjemelés. Jövőre a cég infláció alatti alapdíjemelést javasol a tulajdonos fővárosi önkormányzatnak - jegyezte meg.

A cégvezető szólt arról is, hogy szeptember közepén több pozitív döntést remélnek a távhőszolgáltatók, részben az államtól és a hőtermelő erőművektől. A Budapesti Erőmű Zrt.-től egy új, a Főtáv számára kedvező ajánlatcsomagot várnak. Az állam pedig várhatóan meghirdeti a távhőfogyasztók új támogatási rendszerét. Jelenleg egyébként a mintegy 240 ezer budapesti távfűtéses lakásban élő fogyasztónak 38 százaléka kap valamilyen támogatást - fűzte hozzá.

Kovács Lajos felhívta a figyelmet arra is, hogy szemben Magyarországgal sok nyugat-európai ország energiastratégiájának fontos eleme a távhőszolgáltatás. Ezekben az országokban kiemelt kérdésnek tekintik a klímavédelmet, a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését. Az ezzel összefüggő kérdésekről is tárgyal jövő héten Budapesten az Európai Unió távhőszolgáltatási szervezete - tette hozzá a vezérigazgató.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!