1p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

Lemond tisztségéről a GYSEV Zrt. elnöke; Szabó András ezt csütörtökön, a cég vasutasnapi rendezvényén jelentette be.

Elmondta, hogy július 20-án távozik, azaz egy nappal a társaság közgyűlése előtt. A fő tulajdonos - a magyar állam képviseletében Fellegi Tamás miniszter - már korábban összehívta a társaság közgyűlését, amely személyi kérdésekről, így az igazgatóság és a felügyelőbizottság összetételéről határoz majd.

Szabó András megemlítette: egy hónappal ezelőtt már felajánlotta - általa "korrektnek és normálisnak" mondott - távozását a szakminiszternek; a lemondásáról szóló dokumentumot még a nap folyamán megküldi a tárcavezetőnek.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!