1p

Lerövidítik december 1-jétől a kormányhivatalok nyitvatartási idejét, ismét csak munkaidőben lehet majd ügyeket intézni - írja a Magyar Nemzet keddi számában.

A lap felidézi, hogy az integrált ügyfélszolgálatok három éve az ügyfélbarát ügyintézés jegyében reggel 8 órától este 8 óráig tartanak nyitva, de ez jövő héttől megváltozik.

A Miniszterelnökség a lappal azt közölte, hogy a pontos nyitva tartás idejét megyénként és kerületenként a kormányhivatalok határozzák meg, de a hétfői és a csütörtöki nyitva tartás egységes lesz, hétfőn 7 és 17 óra, csütörtökön pedig 8 és 18 óra között tart nyitva minden kormányablak jövő héttől.

A Miniszterelnökség az eddigi tapasztalatokkal és a helyi sajátosságok figyelembevételével indokolta a változtatást, mint írták az esti órákban 1 százalék körül mozgott a kihasználtság. A tárca hozzátette: a módosításnak köszönhetően a legforgalmasabb időszakokban a lehető legtöbb ügyintéző áll majd rendelkezésre, vagyis felgyorsul az ügyintézés ideje - számol be a Magyar Nemzet.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!