1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Rontott tavalyi eredményén, és veszteséges a legnagyobb európai légitársaság a British Airways.

A BA első pénzügyi negyedéves vesztesége 45 millió font lett, szemben az egy évvel korábbi 65 millió fontos nyereséggel. Az eredmény ugyanakkor némileg jobb lett, mint az elemzők által prognosztizált 73 millió fontos veszteség.

A cég működési nyeresége 40 millió font volt, az egy évvel azelőtti 158 millió font helyett. A bevétel 10,7 százalékkal 1,832 milliárd fontra csökkent, átlagosan 12,7 százalékos jegyárcsökkentés mellett. A bevételi kilátásokat csütörtökön "továbbra is borúsnak" minősítették a cégnél, és megerősítették a további költségcsökkentések tervét. 2001. augusztus óta 13 667-tel csökkentették a létszámot.

A társaság közleménye szerint az utóbbi hónapok vadsztrájkjai a londoni Heathrow repülőtéren 30-40 millió font közötti kieséssel jártak, összesen több mint ötszáz járat törlése miatt. Az eredmények gyengülését az atípusos tüdőgyulladás és az iraki háború idegenforgalmat csökkentő hatásaival is indokolták. Ennek ellenére a foglaltság 1,3 százalékponttal 71,8 százalékra nőtt a negyedévben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!