2p

Öt százalékos létszámcsökkentést hajtott végre a Béres Gyógyszergyár Zrt. a szolnoki telephelyén; az elbocsátott tizenegy dolgozónak kivétel nélkül a jogszabályok szerinti juttatásokon felül plusz egy havi bért fizettek - közölte Major Ferenc, a cég vezérigazgatója.

A vezérigazgató tájékoztatása szerint ezt megelőzően áttekintették a különböző munkafolyamatokat, és olyan munkaerő megtakarítási lehetőségeket tártak fel, amelynek következtében növekedett a hatékonyság. Ez lehetővé tette 11 ember leépítését a 200 fős szolnoki állományból. Az elbocsátás négy szervezeti egységet - logisztika, minőségirányítás, műszaki ellátás, termelés - érintett, köztük középvezetőket és fizikai állományban lévőket is. A létszámcsökkentés után továbbra is három műszakban végzik a termelést az üzleti terveknek és az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően - tette hozzá.  

Major Ferenc kitért arra: noha a nem vényköteles gyógyszerek, gyógyhatású készítmények és étrend kiegészítők piacán érezhető a magyarországi vásárlóerő csökkenése, ez azonban nem olyan mértékű, amely tömeges leépítést vagy a termelés felfüggesztését, leállítását indokolná. Ezeket a kedvezőtlen tényezőket a társaság a szokásos hatékonyság-javító eszközökkel, így átszervezéssel, a költségek csökkentésével kezelni tudja - jegyezte meg.

A Béres Gyógyszergyár Zrt. 2011-ben az értékesítés nettó árbevételeként 7,796 milliárd forintot ért el, ami 5,9 százalékos növekedést jelent 2010-hez képest. Üzemi eredményként 977 millió forintot regisztráltak, ez a mutató 76 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A cég adózás előtti eredménye 916 millió forintot tett ki, a növekedés 56 százalékos a 2010. évihez képest.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!