1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

2500 munkahelyet megszüntet, és eladja londoni televíziós központját a takarékosság jegyében a BBC, közölte a társaság vezetése. A szakszervezet sztrájkot helyezett kilátásba.

A brit közszolgálati tévé- és rádiótársaság kétmilliárd font (2,9 milliárd euró) tartozást halmozott fel, elsősorban az előfizetési díjak csökkenése miatt. A vezetés egyszersmind közölte, hogy mivel új munkahelyek is létrejönnek, a leépítés 1800 embert érint.

A BBC vezérigazgatója, Mark Thompson már 2005-ben meghirdette a cég egészét érintő takarékossági programját, amelynek keretében az akkori, 27 ezer fős alkalmazotti állományt eddig 14 százalékkal csökkentették.

A BBC, amelynek sem tévé-, sem rádióműsoraiban soha nincs reklám, kizárólag a háztartásonként jelenleg évente 127 fontos - összesen mintegy 3,8 milliárd fontnyi - éves előfizetési díjból, valamint ismeretterjesztő, dráma- és egyéb saját produkcióinak külföldi értékesítéséből él.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!