3p

Az Invitel április 16-ai hatállyal Liptay Gabriellát nevezte ki az újonnan létrehozott marketingkommunikációs igazgatói pozícióra. Az új vezető érkezésével a cég marketingkommunikációs részlege is átalakul.

Liptay Gabriella az elmúlt 15-20 évben főképp telekommunikációs területen dolgozott, előbb egy ügynökségnél, majd az Ericsson Magyarországnál, később a T-Mobile-nál (majd a Magyar Telekomnál) töltött be kommunikációs vezetői pozíciókat. Ismeri a magyar és a nemzetközi távközlési piacokat, a hazai kommunikációs szakma egyik legismertebb alakja.

Az Invitel az új marketingkommunikációs igazgató kinevezésével az eddiginél stratégiaibb szerepet szán a vállalat kommunikációjának.

Liptay Gabriella a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett közgazdász és szociológus diplomát, később Norvégiában, Hollandiában és az Egyesült Államokban is több egyetemi, illetve management programokban vett részt.

Szakmai pályafutását a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Szociológia Tanszékén kezdte kutatóként. 1994-ben került a Szezám Reklám és PR ügynökséghez, ahol kezdetben telekommunikációs, információtechnológiai cégek ügyfélkapcsolati menedzsereként tevékenykedett, majd rövid időn belül a cég egyik vezetője lett. 1997-től az Ericsson Magyarország PR vezetőjeként, 2000-től pedig kommunikációs igazgatójaként dolgozott. 2004-ben igazolt át a Westel-hez, ahol a T-Mobile átmárkázás egyik vezetőjeként, kommunikációs igazgató-helyetteseként tevékenykedett, majd 2006-tól e terület kommunikációs vezetőjeként dolgozott. 2008-tól, a Lakossági Szolgáltatások Üzletág kommunikációs ágazatvezetőjeként már feladata volt a T-Com, T-Mobile és T-Online márkák kommunikációjának összehangolása, irányítása, illetve 2008 szeptemberétől a T-Online, T-Kábel és a T-Com márkák összevonásából kialakított T-Home márka bevezetése. Mindeközben tagja volt a vállalat nemzetközi kommunikációjáért felelő Board-jának, a Deutsche Telekom Nemzetközi Márka és Kommunikációs Vezetői Tanácsának is.

2011 közepétől független kommunikációs tanácsadóként dolgozott többek között a Chello Central Europe-nál és a Libri Csoportnál. Ebben az időszakban segített különböző start-up és kulturális projektek életre hívásában is, például részt vett a budapesti ARTMarket, a Start-Up konferencia, Summa Artium és a TEDx Danubia munkájában. Emellett jelenleg is tagja és vezetője több szakmai és civil szervezetnek pl. a Magyar Reklámszövetség Elnökségének, a NIOK Kuratóriumának és a Krétakör Alapítvány Felügyelőbizottságnak.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!