1p

Megegyezett Litvánia és Fehéroroszország évi 2,5 millió tonna venezuelai kőolaj Fehéroroszországba szállításáról - közölte pénteken a litván fél. Az olaj a litván Klaipeda kikötőjén keresztül kerül a Belarusz Köztársaság területére.

A két ország között folytatott tárgyalások eredményeit Deividas Matulionis, a litván miniszterelnök egyik közeli tanácsadója, s egyben a tárgyalódelegáció vezetője jelentette be. Elmondása szerint a szerződés október végére tervezett aláírásáig már csak néhány technikai részletet kell tisztázni.

A megállapodás keretében havonta két-három tartályhajó érkezik majd a litván kikötőbe. "A szerződés valószínűleg két évre szól" - nyilatkozta a klaipedai olajterminál igazgatója, Rokas Masiulis, aki elmondta, hogy az első szállítmány leghamarabb a jövő év végén érkezhet a kikötővárosba.

"Hosszú távú terveink vannak az együttműködéssel kapcsolatosan" - mondta Masiulis. Augusztus végén már volt egy próbaszállítmány a két ország között: akkor "minden a legnagyobb rendben ment, nem kaptunk hírt panaszról" - tette hozzá.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!