1p

A székesfehérvári helyhatóság a közelmúltban áldását adta arra a több mint négy milliárdos beruházásnak a megvalósítására, amelynek keretében a város egykori vidámparkjának területén az Euréka Holding Zrt. négycsillagos, 150 szobás szállodát, wellness-, valamint konferencia központot épít, írja a Napi Gazdaság.

A programot a 2006-ban létrehozott Euréka Park Hotel Wellness-, Konferencia- és Sportközpont Kft. valósítja meg. Ehhez már a jogerős építési engedély is a cég rendelkezésére áll.

Az Euréka - amely az elmúlt években jó néhány helyi ingatlanfejlesztésben vett részt, többek között lakóparkot is épített - a várossal kötött szerződésben azt vállalta, hogy a komplexum 2009 végére elkészül.

A tervek szerint a szállodát - amelyhez egy mélygarázs is kapcsolódik - az egykori csónakázótó, a wellnessközpontot pedig az óriáskerék helyén alakítják ki. A beruházó és az önkormányzat már korábban megállapodott arról, hogy a területen egy úgynevezett történelmi játszóparkot is felépítenek, s a komplexumnak több sportpálya és egy közpark is része lesz, számol be a Napi Gazdaság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!