4p

Valószínűleg mégis a több mint hatmilliárd forinttal magasabb árat kínáló M-0 déli ág II. Konzorcium szélesítheti ki az M0-s egyik déli szakaszát, legalábbis ha sikerül eleget tennie a Közbeszerzési Döntőbizottság (Kdb) hiánypótlási felhívásának. A Kdb az alacsonyabb árat bevállaló Porr Építési Kft. ajánlatát ismételten érvénytelenné nyilvánította - az ajánlatkérő Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) hivatalosan egy hónapon belül hoz megint döntést a meglehetősen furcsa körülményekkel tarkított ügyben. Mfor.hu háttér.

Több mint 30 milliárd forint a tét (Fotó: MTI)

Újabb határozatot hozott a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDb) az M0 útgyűrű déli szektorának az M6 autópálya és az 51. számú főút közötti szakasza bővítésére kiírt közbeszerzési eljárásban, közölte hétfőn a tendert meghirdető Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF).

Megint elmeszelték a Porrt

Közleménye szerint a KDb a jogorvoslati kérelemmel élő Porr Építési Kft. kérelmi elemeinek többségét elutasította, és ismételten megállapította a cég ajánlatának érvénytelenségét (Emiatt természetesen a Porr még fordulhat bírósághoz – a szerk.) Ezzel párhuzamosan azonban megsemmisítette a NIF Zrt. második, október 26-i döntését, amely az M-0 déli ág II. Konzorciumot hirdette ki győztesnek.

A Kdb egyúttal hiánypótlási felhívás küldési kötelezettséget írt elő utóbbi konzorcium számára két igazolással kapcsolatban. Az egyik esetben a becsatolt idegen nyelvű irat fordítását nem fogadta el hiteles fordításnak, a másik esetben eszközökkel kapcsolatos nyilatkozat hiányosságát állapította meg.

A NIF 30 napon belül jogosult új döntést hozni az ügyben – az M-0 déli ág II. Konzorcium valószínűleg eleget tesz majd a hiánypótlási felhívásnak, így a NIF feltehetőleg ismét ezt a konzorciumot fogja kihirdetni győztesnek.

A drágább ajánlat áll nyerésre

Mint arról korábban beszámoltunk, a három pályázó közül az M-0 déli ág II. Konzorcium vállalta legdrágábban, nettó 34 milliárd 870 millió forintért a szakasz kibővítését, míg a Porr Építési Kft. 28,3 milliárd forintos árat adott meg.

Azt korábbi határozatában a KDb is elismerte, hogy a Porr ajánlata versenytársainak állításával ellentétben nem tartalmaz kirívóan alacsony árat, és az is egyértelmű, hogy – korábbi referenciái alapján – alkalmas lenne a munka elvégzésére. Ennek ellenére most úgy tűnik, hogy mégis a több mint hatmilliárd forinttal drágább ajánlat győz – tehát ennyivel kerül majd többe a lehetségesnél az adófizetőknek a munkálatok elvégzése.

Az mfor.hu azon kérdésére, hogy nem érzi-e a NIF Zrt. a közérdekkel ellentétesnek, hogy a legdrágább ajánlatot tévő pályázót hirdették ki győztesnek, Fazakas Orsolya kommunikációs igazgató korábban annyit közölt: "A NIF Zrt. feladata, hogy a közbeszerzési törvény előírásai szerint jogszerűen járjon el. Mi ennek eleget tettünk."

Mint ismert, a fordulatos történet kezdetén még a Porrnak állt a zászló, hiszen a NIF augusztus 19-i döntése alapján ő végezhette volna a szóban forgó útszakasz bővítését. A két vesztes pályázó azonban fellebbezést nyújtott be a KDb-hez, amely szeptember 23-i határozatában megsemmisítette a NIF döntését. Ennek részeként az M-0 déli ág II. Konzorcium korábban érvénytelennek nyilvánított ajánlatát érvényessé változtatta, míg a másik két csoportét érvénytelenítette.

A NIF erre hivatkozva változtatta meg korábbi döntését, és hirdette ki második körben győztesnek az M-0 déli ág II. Konzorciumot. Ebbe viszont a Porr nem nyugodott bele, október 29-én a KDb-hez fordult, aminek nyomán a bizottság megtiltotta szerződéskötést a NIF Zrt.-nek.

"Felszívódott" dokumentumok

A KDb újabb tárgyalását november közepén tartotta, amelyen többek között kiderült, hogy az M-0 déli ág II. Konzorcium bankgaranciájának meghosszabbítását igazoló dokumentum egy időre "felszívódott": azt a NIF Zrt. a vesztes cégnek november elején nem tudta bemutatni, a Kdb számára küldött pakkból pedig állítólag kifelejtette. Ez azonban a jelek szerint nem zavarta a KDb-t, amely mostani határozatában - a NIF Zrt. álláspontjával megegyezően - azt állapította meg, hogy a bankgarancia megfelelő volt.

További furcsa körülmény, hogy a Porr ajánlatát a KDb korábban azzal az indokkal érvénytelenítette, hogy életrajzai hiányosak, ráadásul hiányzik egy betonkeverője.

Az útszakasz egyébként nem csak drágábban, hanem jókora késéssel is épül majd meg: valószínűleg a NIF által legutóbb 2012 harmadik negyedévre módosított átadási határidő sem lesz tartható.

Wéber Balázs

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!