A zárt rendszerű gázolaj üzemanyagtöltő rendszer kiépítése 1 milliárd forintba került, a 2,6 milliárd forintos fejlesztéssel megvalósult, mozdonyfedélzeti berendezések kiegészítéseként.
Márkus Imre elmondta, hogy a töltőállomásokon már kialakították a zárt rendszert, a dízel mozdonyokra pedig az év végéig folyamatosan szerelik fel a csatlakozást lehetővé tevő üzemanyagtöltő fejeket. Az eddigi használat során a mérések igazolták a várakozásokat, így el lehet érni a kitűzött 500 millió forintos megtakarítást.
Márton Ferenc, a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. működtetési vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy a beruházás a MÁV-TRAKCIÓ, a MÁV Zrt. és a MÁV-START járműveinek tankolását érinti. A mozdonyfedélzeti rendszerhez informatikailag kapcsolódó zárt üzemanyagtöltő rendszer műszaki és vasút üzemi előnye, hogy folyamatos és pontos elektronikus adatokat szolgálat a gázolaj fogyasztásról, ezzel a felhasználás hatékonyságát lehet növelni, továbbá tetten érhető az indokolatlan üzemanyag-felhasználás.
Elhangzott, hogy az üzemanyagtöltő fej cseppmentes csatlakozást biztosít a mozdony üzemanyagtartálya és az üzemanyagtöltő berendezés között, így a környezetszennyezést is csökkentik. A fedélzeti berendezéshez tartozó mozdonyvezetői beazonosító kártya követhetővé teszi a tankolást, a fogyasztást. A MÁV Zrt. adatai szerint a csoportnál éves szinten 70 millió liter gázolajat használnak fel.