2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Meghatározott ütemezés szerint halad a Volán-társaságok átalakítása a közlekedésért felelős Nemzeti Fejlesztési Minisztérium felügyelete alatt és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) koordinálásával; a tervek szerint a teljes szervezeti integráció 2014 végére valósulhat meg.

Az MNV csütörtöki közleménye szerint első lépésként 2012 végéig 7 régiós cég kialakítása történik meg, a Volánbusz és 6 regionális társaság (holding) létrehozásával. A Volánbusz Zrt., mint önálló régiót alkotó társaság működik majd tovább. A jelenleg működő Volán-társaságok pedig az adott régiós holding irányítása alá kerülnek, de jogi önállóságukat az átalakítási folyamat első szakaszában megtartják.

A régiós átszervezés eredményeként kialakuló holdingok az eddigieknél hatékonyabb, versenyszempontból felkészültebb vállalatok lesznek, ami a szolgáltatás minőségének javításával az utazók érdekét is szolgálja - hangsúlyozza az MNV.

A társaság hozzáfűzi: az új régiós társaságok az eddigi tevékenységük összehangolásával a jelenlegi működéshez képest hatékonyabban szolgálhatják a közösségi közlekedést, biztosítva ezzel a közpénzek és a költségvetési források eredményesebb felhasználását.

Az átalakítási folyamat egyik fő lépéseként  a következő hetekben a Volán-társaságok közgyűlésein a jelenlegi vezérigazgatók más vezetői megbízást kapnak és kinevezik a régiós vezetőket. A személyi döntéseket az MNV Zrt. költséghatékony módon, a szakmai szempontok figyelembevételével, az érintettekkel közös megegyezésre törekedve készítette elő.

Ennek megfelelően az új régiós vezetők a Volán-társaságok jelenlegi vezérigazgatói közül kerülnek ki, a korábbi vezérigazgatók döntő többsége az adott társaságnál, a létrejövő holding vezetői struktúrájában segíti az átalakítást - derül ki a közleményből. Az átalakítás következő ütemében az MNV feladata a teljes fúzió megvalósítása, melynek eredményeképpen összesen 7 Volán társaság marad.

Az iho.hu közlekedési szakportál szerdán írt arról, hogy kiválasztották az új regionális busztársaságok vezetőit, akiket két hét múlva neveznek meg hivatalosan.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!