2p

A Volán-társaságok strukturális átalakítása során a foglalkoztatás és a jövedelem biztonságának megteremtése mellett mintegy 25-30 százalék körüli tulajdonrészt szeretne elérni a munkavállalók számára a Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ) - mondta Palkovics Imre, a MOSZ elnöke.

Az északnyugat-magyarországi régióban működő Közlekedési Munkástanácsok Szövetségének (KMSZ) fórumát követően az elnök közölte: javaslatukat kormányzati szinten már előterjesztették, és pozitív visszajelzéseket kaptak. Nyitottságot és segítőkészséget tapasztaltak a tulajdonos MNV vezérigazgatójával történt egyeztetésen is - tette hozzá.

Palkovics Imre szerint a részvényekkel a munkavállalók nagy tömege jutna közvetlen módon befolyáshoz a cégek foglalkoztatásában és a jövedelmek kialakításában. Javaslatuk szerint a részvényekhez a dolgozók nem a saját megtakarításukból, hanem kedvezményes állami akció keretében vagy akár a 13. havi jövedelem részvényekben való kifizetésével juthatnának hozzá. Egyes cégek esetében elképzelhetőnek tartják azt is, hogy ingyenes átadásra kerüljön sor.

Szólt arról is, hogy a szakszervezetek törekvése, hogy az elvégzett munkáért egy adott foglalkoztatotti kör azonos munkabért kapjon. A Volán csoportnál viszont azonos foglakozási körben, szakmában, gépjárművezető munkakörökben mind az alapbér, mind az egyéb juttatások tekintetében nagy eltérések vannak. A szövetség azt szeretné elérni, hogy a cégcsoportban egységes bérrendszer alakuljon ki. Ez hosszabb időt vesz igénybe, de csak ezt követően lehet egységesen követelni a szakma számára a bérnövekedéseket.

Az elnök ugyanakkor emlékeztetett arra is, hogy bérnövekedésről jelenleg is tárgyalnak a munkaadókkal. A szférában van egy leszakadt kör, amelynek a fizetését mindenképpen rendezni szeretnék, a 220 ezer forint körül keresőknek pedig legalább a reálkereset megőrzését kell biztosítani - hangsúlyozta.

Horváth László, a KMSZ alelnöke arról beszélt, hogy a tervek szerint a Volán-társaságok átalakítása Zala megyében mintegy 5 százalékos szolgáltatás- és járatcsökkentést von maga után. Kiemelte: a szakszervezetek érdeke, hogy minél kisebb legyen a szolgáltatás- és járatcsökkentés.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!