2p

Ma délutánig adhatják le pályázatukat a Magyar Televízió (MTV) elnöki székére aspirálók. A jelentkezéshez kitöltendő csomagot hatan vásárolták meg novemberben, kuratóriumi források pedig azt valószínűsítették az MTI-nek, hogy hárman-négyen indulnak végül a versenyben.

Eddig hivatalosan a tisztséget most is betöltő Rudi Zoltán, valamint Hammer Ferenc médiakutató nyilatkozott úgy, hogy megvásárolta a pályázati csomagot, a korábban az MTV-nél és az RTL Klubnál is vezető posztokat betöltő Szabó Stein Imre pedig nem kommentálta az indulásával kapcsolatos sajtóértesüléseket.

Kuratóriumi elnökségi tagok közlése szerint a testület a leadás ideje alatt végig ülésezik, ezt követően pedig átalakul pályázatbontó bizottsággá; így már kora estére kiderülhet, hány pályázat érvényes.

A testület november 5-étől kezdve tette közzé országos politikai napilapokban a pályázati felhívást. A pályamunkákat január 28-án, délelőtt tíztől délután kettőig adhatják le a posztért versenybe szállók. Az indulók személyes meghallgatása február 4-e és 6-a között lesz, míg az elbírálás határideje február 25.

A 2004. március 5-én - négy esztendőre - megválasztott Rudi Zoltán lehet a rendszerváltás óta az első MTV-elnök, aki kitölti hivatali idejét.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!