2p

Valóság: az MVM állami tulajdonú cég.

Rutinosan vágott vissza a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, amikor a 444.hu a CÖF-CÖKA MVM-es szponzorációjáról érdeklődött.

Most már talán mindenki, és mindenki anyukája is tudja, hogy a kormányközeli, civilnek mondtott CÖF-CÖKA tavaly 508 millió forintot kapott az állami többségi tulajdonban lévő MVM Magyar Villamos Művek Zrt.től, többet, mint amennyit az államtól a legnagyobb ellenzéki pártok kapnak. Az is megvan, hogy ezt a CÖF eredetileg titkolta, majd miután ma ezzel lett tele az internet, elmondták, hogy a támogatásból a "népfelség elvére alapozott civilitika tudományágát" dolgozzák ki, és az általuk megalkotott "táplálkozásbiológiailag korszerű komplettált ételek technológiájával" hakniznak.

Mindehhez az NFM már csak annyit tett hozzá, hogy:

„A MVM Magyar Villamos Művek Zrt. társadalmi felelősségvállalási aktivitását nem közpénzből, hanem saját forrásból fedezi. A kérdéses támogatást is saját hatáskörben nyújtotta. A társaság számos közhasznú tevékenységet támogat, így 2016-ban többek között a Civil Összefogás Közhasznú Alapítványét is.”

Azt nem indokolták meg, hogy az MVM „saját forrása” miért ne lenne közpénz, viszont ezek szerint most megvalósult Bánki Erik legendás ötlete, és a támogató összeg a CÖF-CÖKA-nak való átutalásakor valóban elvesztette közpénz jellegét. Bravúros!

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!