2p

Hétfő után kedden is folytatódott "a buszmizéria" a BKV-nál: ma reggel 270 autóbusszal kevesebb jármű indult el a szükségesnél a menedzsment és a sztrájkbizottság közötti huzavona miatt.

A fennakadások elsősorban a dél-budai és a dél-pesti területek közösségi közlekedését érintik.

Inkább ne buszozzunk

A BKV a várakozási időt jármű-átcsoportosítással és az alvállalkozók nagyobb mértékű bevonásával igyekszik lerövidíteni, így, ha késéssel is, de minden viszonylaton közlekednek a járatok, áll a társaság mfor.hu-hoz eljuttatott közleményében. Az utasokat arra kérik, hogy az említett városrészekben buszok helyett a villamosokat, a trolibuszokat, a HÉV-et és a metrót vegyék igénybe.

Hasonló problémák voltak hétfő reggel: akkor több száz busz nem ment ki a garázsokból, emiatt számos vonalon el sem indult a közlekedés.

Adok-kapok az utasok kárára

A történések hátteréhez hozzátartozik, hogy a BKV és a szakszervezetek december 22-én bejelentették: nem tudtak megállapodni az év végén lejáró kollektív szerződés szövegéről, ezért 2010. január 1-jétől a cég a munka törvénykönyve szerint működik. Emiatt - nyilatkozták akkor szakszervezeti vezetők - olyan változás áll be a BKV-nál, amit már az utasok is érezni fognak: borulhat a teljes menetrend is.

Nemes Gábor, a sztrájkbizottság szóvivője az MTI-nek a mostani történésekkel kapcsolatban elmondta: az alkalmazottak kollektív szerződés hiányában a munka törvénykönyve (mt) szerint dolgoztak, és annak minden egyes pontjához, előírásához szigorúan ragaszkodtak - hozzátéve: a dolgozók ezzel azt demonstrálták, hogyan működik a BKV az mt szerint. Az emberek - tette hozzá - megelégelték azt is, hogy a rossz munkakörülmények mellett most a juttatásaikat is csökkenteni akarják.

A BKV menedzsmentje hétfőn vizsgálatot rendelt el az állítólagos jármű-meghibásodások miatt. Szerintük egy nem legális sztrájkról van szó, és nem zárható ki a szándékosság jelenléte sem.

A BKV szerint dolgozói a kollektív szerződés megszűnését követően is rendelkeznek érvényes munkaszerződéssel, amely tartalmazza a munkaviszony legfontosabb elemeit, így a cég szerint erre hivatkozva nem lehet befolyásolni a közösségi közlekedés színvonalát.

A megállapodás hiánya miatt a szakszervezetek január 12-től határozatlan idejű sztrájkot hirdettek.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!