A dél-koreai cég a második negyedévben 37,4 millió készüléket adott el, szemben a tavalyi 26,3 millióval. A Motorola ezzel szemben 35-36 millióra teszi saját második negyedévi értékesítését. A forgalom felfutását az olcsó készülékek kategóriájában való előretörés tette lehetővé a Samsung számára. Nyeresége terhére a Samsung fokozta eladásait az olyan feltörekvő országokban mint India és Kína, követve ezzel az ágazat vezető vállalata a Nokia stratégiáját.
Az elmúlt negyedévben erősen nyomot hagyott a Samsung mérlegén ez az értékesítési stratégia. Az EBIT eredmény 36 százalékkal 910,7 milliárd wonra (721 millió euró) és ezzel 2001 vége óta a legalacsonyabb szintre esett. A nyereség 5 százalékkal 1,42 milliárd wonra csökkent, az árbevétel ellenben 4 százalékkal 14,63 milliárd wonra emelkedett.
A mobiltelefonok értékesítésével kapcsolatos magasabb marketing költségek mellett a Samsung eredménye csökkenését még a memória áramkörök ára csökkenésének is tulajdonítja. Az árcsökkenés hatása több mint semlegesítette a vállalat költségcsökkentési igyekezetének eredményét. A Samsung bizakodással tekint előre az idei év eredményére: "Bízunk benne, hogy a második negyedév az egyik legeredményesebb lesz cégünk történetében" - jelentette ki a konszern szóvivője.