3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Bővülő választék jellemzi a sajtótermékeket. A nyomtatott média inkább a szórakoztatás irányába mutat, a napilapok aránya csökken, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elemzése szerint.

Jól fogynak

A lapkiadók bővülő választékát mutatja, hogy míg 2000-ben 580, addig 2005-ben már 901 sajtóterméket adtak ki Magyarországon. A kiadott napilapok száma lényegében nem változott az ezredforduló óta, 2005-ben 36 naponta megjelenő újságot említ a KSH Statisztikai Tükör kiadványa.

A heti, kétheti, illetve havonta megjelenő újságok száma azonban jelentősen megnőtt, 2000 és 2005 között a hetilapoké százról 172-re, a kéthetente megjelenő lapoké 43-ról 61-re, míg a havilapoké 243-ról 306-ra nőtt. A 2005-ben kiadott lapok példányszáma már közelített az egymilliárd 200 millióhoz, ebből 661 millió volt napilap, 384 millió heti, 47 millió kétheti és 76 millió havilap.

Bár a sajtótermékek példányszáma húsz százalékkal nőtt, a napilapok aránya 59 százalékról 55 százalékra csökkent. A napilapok 2000 és 2005 között folyamatosan növekvő példányszám-emelkedését az időszak végére 350 ezer példányszámot elérő Metro, valamint a 2000-ben megjelent 141 ezerről 2005-ben 330 ezerre emelkedett példányszámú Blikk adta. A harmadik helyen álló Népszabadság és a többi országos megjelenésű napilap példányszámai azonban csökkentek. A hetente megjelenő lapok aránya az összes kiadott nyomtatott kiadvány 33 százaléka, szemben a korábbi 30 százalékkal.

A hetilapok példányszámában 2000 és 2005 között bekövetkezett 3 százalékpontos növekedés nem az egyes lapok példányának emelkedéséből adódik, hanem sokkal inkább az új hetilapok megjelenésének köszönhető.
Míg a hetilapok és havilapok jelentős része, kiváltképp a legnagyobb példányszámú kiadványok, szórakoztató, magazin jellegűek, addig a leglátogatottabb internetes portálok között jóval nagyobb számban és arányban találhatók a közéleti és gazdasági jellegű honlapok. A KSH elemzése szerint a politikai és gazdasági napilapok stagnálása, illetve visszaesése nem csak ezen lapok internetes verzióinak köszönhető, hanem a különböző hírportálok megjelenésének is.

A legnépszerűbb portálok havi látogatottsági adatai 2006 szeptemberében átlagosan több mint százezerrel haladták meg a januárban mérteket, bár itt nem lehet figyelmen kívül hagyni a közéleti eseményeket.

Míg a legforgalmasabb internetes oldal, az Origo 2006 januárjában 1 869 581 látogatót számlált, októberben 2 090 354-an voltak kíváncsiak ugyanerre a portálra. A második helyen álló Startlap látogatottsága a 2006 januári 1 719 276-hoz képest októberben már 1 810 104-re nőtt. A Habostorta közösségi oldal januárban még harmadik helyen állt 1 399 730 letöltéssel, októberben már az Index hírportál volt a harmadik legnépszerűbb az internet-felhasználók körében 1 496 264 látogatóval.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!